A cirkó a legnépszerűbb a lakásvásárlók körében

2018.10.14. 14:30

A korszerűsítés növeli az ingatlan értékét, csökkenti a rezsiköltségeket

A cirkófűtéses lakások a legkeresettebbek, a legkorszerűbb technológiák azonban a magas lakásárak miatt még nem terjedtek el eléggé.

Budai Dávid

Kis odafigyeléssel, a megfelelő biztonsági előkészületekkel magunk is építhetünk kandallót a házba Fotó: Shutterstock

Továbbra is nagy fordulatszámmal pörög a lakáspiac. Idén szeptemberben 41 százalékos volt az éves növekedés az egy hirdetésre jutó érdeklődések számában – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből. A látványos élénkülés részben azzal magyarázható, hogy az októbertől életbe lépő lakás­hitel-szigorítások és a jelenlegi szabályozás szerint csak 2019 végéig tartó kedvezményes lakásáfa esetleges emelkedése miatt sokan igyekeznek előrehozni a lakásvásárlást.

A portál több mint 400 ezer szeptemberi érdeklődés alapján azt vizsgálta, hogy a lakásvásárlást tervezők körében melyik típusú fűtési megoldás a legkeresettebb. Az eredményekből kiderül, hogy a cirkófűtéses lakások kiemelkednek a mezőnyből, az érdeklődők 32 százaléka szeretne ilyen lakást. Második helyen állnak a gázkonvektorral ellátott lakások, a lakáskeresők 16 százaléka szeretné ezt a megoldást, a távfűtéses lakások részesedése pedig 11 százalékos. A lakáskeresők a cirkófűtést tartják az egyik leggazdaságosabbnak, a gázkonvektoros fűtés népszerűsége pedig azzal magyarázható, hogy jelentős a garzonlakások iránti kereslet, márpedig ezek nagy részében ez a típus a jellemző. A távfűtés magas aránya a panelek népszerűségének köszönhető. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a legkorszerűbb fűtéstípusok, például a hőszivattyús vagy falfűtéses megoldások részesedése viszonylag alacsony, mivel a szóban forgó lakások jellemzően a legmagasabb négyzetméterárú ingatlanok közé sorolhatók. A szakértő szerint a korszerű fűtési megoldások a következő időszakban nagyobb teret nyerhetnek, azért is, mert az állami támogatással igénybe vehető lakástakarék-szerződésekkel felhalmozott összegből, valamint a viszonylag alacsony kamatozású hitelekből sokan modernizálhatják a jelenlegi lakásukban lévő elavult, jelentős energiafogyasztású rendszereiket. Egy-egy ilyen beruházás pedig megtérülhet, hiszen egyrészt növeli a lakás értékét, másrészt alacsonyabb rezsidíjakat eredményez.

Vas megyében két évtized alatt a távfűtéses lakások aránya szinte változatlan maradt, de a központi/cirkófűtés aránya 1990 óta megduplázódott, az egyedi, helyiségfűtéses megoldásoknak pedig csaknem a fele eltűnt 2011-re, miközben a lakások száma alig több mint ötezerrel emelkedett az adott időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!