kedvezően alakul

2018.10.07. 19:00

Egyre többen vesznek fel hitelt lakásra: érdemes jól körülnézni

Egyre jobban törekednek a biztonságra a hitelfelevők, akik idén 36 százalékkal nagyobb értékben kötöttek szerződéseket, mint tavaly.

Budai Dávid

Nagy különbségek lehetnek az ajánlatok között

Fotó: Shutterstock

Kedvezően alakul a lakáshitelpiac, folytatódik a bővülés, és egyre többen fordulnak a biztonságos konstrukciók felé – derül ki a BankRáció. hu hivatalos jegybanki és saját adatokat is feldolgozó összeállításából. Az év első nyolc hónapjában közel 564 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok, ez 36 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Trencsán Erika, a portál szakértője szerint a háztartások jövedelmének növekedése is hozzájárult a bővüléshez. A legfrissebb piaci adatok szerint a lakáshitel-felvevők egyre jobban adnak a biztonságra, azaz inkább a több évig fi x törlesztést kínáló konstrukciókat keresik a változó kamatozásúak helyett, amelyeknél a törlesztőrészlet rövid időn belül – akár 3–6 hónap alatt – változhat. Előbbiek esetében duplájára nőtt a szerződések száma az elmúlt nyolc hónapban, utóbbiak esetében pedig 34 százalékos volt a csökkenés.

Nagy különbségek lehetnek az ajánlatok között
Fotó: Shutterstock

A lakáshitelpiaci növekedés miatt egyre nagyobb a verseny a bankok között, ezért érdemes alaposan áttekinteni az ajánlatokat, mert nagyon komoly eltérések lehetnek. Augusztusban például a legalább egy évig fi x törlesztésű lakáshitelek átlagos piaci kamata 5,15 százalékos volt, ehhez képest a legolcsóbb, 5 vagy 10 évig fi x törlesztésű lakáshitelek elérhetőek 4 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval is, ez pedig milliókat jelenthet a banknak visszafi zetendő teljes összegben, éppen ezért nemcsak a számlavezető bank ajánlatait, hanem más pénzintézetek konstrukcióit is meg kell nézni. A legjobb lakáshitelek ma már percek alatt összehasonlíthatók az interneten, amivel akár milliókat is lehet spórolni. Nemrégiben szigorítottak a hitelfelvételen, október 1-jétől a fi x törlesztőt kevesebb mint 5 évre garantáló lakáshiteleknél a törlesztőrészlet nem lehet majd magasabb a havi nettó fi zetés 25 százalékánál, 400 ezer forintnál magasabb nettó jövedelem esetén pedig 30 százalék a korlát. Az 5 és 10 évig fi x törlesztőrészletű lakáshiteleknél az új szabályok 35, illetve 40 százalékos limitet szabnak. Ez azért jelent szigorítást, mert korábban 50 és 60 százalék volt a limit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!