Visszajár a pénz

2019.02.02. 07:00

Több mint 700 esetben jár a kedvezmény

Kibővítették azoknak a betegségeknek a körét, amelyek után adókedvezmény jár. Kevesen élnek a lehetőséggel, pedig a visszatérítés akár öt évre visszamenően is kérhető.

Vas Népe

A tavalyi adóbevallásokban csupán 217 ezren éltek a kedvezmény lehetőségével Fotó: Shutterstock

Megduplázódhat idén a személyi adókedvezményt igénybe vevők száma, mivel a január 1-jétől hatályos jogszabályváltozással kibővült azoknak a betegségcsoportoknak a köre, amelyekre a kedvezmény érvényesíthető – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert kiemelte, hogy az évi 89 ezer 400 forintos adókedvezményt orvosi igazolással – amit nem csak szakorvos, de háziorvos is kiállíthat – akár öt évre visszamenőleg igényelhetik az érintettek, ha a betegségük korábban is fennállt. Ugyanez a jog megilleti a kormányrendeletbe újonnan bekerült betegségcsoportok érintettjeit is – tette hozzá. A minimálbér öt százalékának megfelelő, 2019-ben havi 7450 forint adókedvezményt érdemes az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, így akár már a januári fizetés is magasabb lehet – javasolta az államtitkár. Hozzátette, hogy az összeg a nyilatkozat elmulasztása esetén sem vész el, hiszen a személyijövedelemadó-bevallásban egy összegben is érvényesíthető.

A tavalyi adóbevallásokban csupán 217 ezren éltek a kedvezmény lehetőségével Fotó: Shutterstock

Adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak is, akik a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt betegségben szenvednek. Az idei jogszabályváltozás a férfiakat érintő leggyakoribb daganatos betegségekre – köztük a here- és a prosztatarákra – valamint az emlőrákra, a méhnyakrákra, a petefészekrákra és az endometriózisra terjed ki. Becslések szerint csak utóbbi betegségben 200 ezer nő szenved, vagyis majdnem annyian, ahányan 2017-ben igényelték az adókedvezményt.

Sokan nem is tudnak az adókedvezményről, ettől az évtől már a hétszázat is meghaladja azoknak a betegségeknek a száma, amelyek után igénybe vehető. Például a látási és hallási fogyatékosságok, a skizofrénia, egyes emésztőrendszeri betegségek, az I. és II. típusú cukorbetegség, valamint a laktóz- vagy gluténérzékenység is.

A tavalyi adóbevallásokban csupán 217 ezren éltek a kedvezmény lehetőségével, 2017-ben a jogosultaknak még csak a harmada jelezte munkaadójának, hogy igényt tart rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!