Veszélyes az építőipar

2019.09.01. 07:00

Egyre több a munkahelyi baleset: eddig 78 millió bírság

Egyre több a munkahelyi baleset az országban, és Vas megye sem kivétel. Bár országosan csökkent a tragikus kimenetelű esetek száma, nálunk romlott a helyzet.

Budai Dávid

Már 12 halálos áldozatot követelt az építőipar Fotó: Shutterstock

Nemrégiben foglalkoztunk már a munkahelyi balesetekkel, akkor az elmúlt év adatairól számoltunk be – ami egyébként az elmúlt öt év legrosszabb mutatója volt –, és úgy néz ki, eddig idén sem javult a helyzet. A Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya a július 8-ig beérkezett és nyilvántartásba vett jegyzőkönyvek adatai alapján elkészítette az idei év I. felének munkabaleseteiről – beleértve a külföldön és közúton történt munkabaleseteket is – szóló tájékoztatóját, amelyekből sajnos meglehetősen sok volt. Míg 2015 azonos időszakában még alig több mint nyolcezer, egy évvel később már 10 ezer fölötti esetet regisztráltak, 2017-ben ugyan volt némi visszaesés, ám az­óta egyre rosszabb a helyzet, és idén már 11 151 munkahelyi balesetet vettek számba, ami 7,7 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.

A legnagyobb mértékű romlás a súlyos csonkolásos kimenetelű munkabalesetek esetében történt, amiből 22 volt idén, ez pedig 29,4 százalékkal rosszabb eredmény a tavalyinál. A halálos balesetek száma 2017 óta csökken, akkor az év első felében 45-en, tavaly 35-en, míg idén 32-en haltak meg – mind férfiak –, ami 8,6 százalékos visszaesés a tragikus kimenetelű balesetek számában. A legtöbben az 1–9 munkavállalót (14 fő), valamint a 10–49 munkavállalót foglalkoztató cégeknél (13 fő) szenvedtek halálos kimenetelű munkahelyi balesetet. A legtöbb baleset (3805) azonban az 50–249 munkavállalót foglalkoztató munkahelyeken történt, ahogyan itt fordult elő a legtöbb csonkolással járó (39) eset is. A tájékoztatóból kiderül, hogy a legtöbb baleset idén a 45–54 év közöttieket érte (2764 fő), a legtöbb halállal végződő balesetet azonban az 55–64 évesek szenvedték el, közülük tízen haltak meg.

Már 12 halálos áldozatot követelt az építőipar Fotó: Shutterstock

A legveszélyesebb ágazat az építőipar, ahol 12-en haltak meg, valamint a mezőgazdaság, ahol pedig öten. Vas megyében összesen 405 munkahelyi baleset történt, ebből kettő végződött halállal, egy pedig súlyos csonkolással. Mindkét tragédiával végződött baleset Szombathelyen történt, januárban a Szent László király utcában a vívócsarnok építése közben zuhant le a magasból és vesztette életét egy munkás, júniusban pedig a Szűrcsapó utcában halt meg egy munkagödörben dolgozó férfi, amikor a távhővezetékek alagútját fedő betonlap rázuhant. Tavaly összesen 742 baleset volt a megyében, amelyek közül egy végződött halállal.

A legtöbb baleset Budapesten (1836) és Pest megyében (1011), míg a legkevesebb Nógrád megyében (218) történt. Vas megye a 14. a sorban, ami viszonylag jó eredménynek számít a balesetek számát tekintve. Az első fél évben a hatóságok 41 esetben hoztak tevékenységfelfüggesztő, kilenc esetben munkavégzéstől eltiltó döntést. Munkavédelmi bírságot száz esetben szabtak ki, összesen több mint 70 millió forint értékben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!