Megyei körkép

2019.12.10. 14:00

Továbbra is élen a Schaeffler! – A legtöbb vasi cég tudta növelni bevételeit az előző évhez képest

Idén 2,2 milliárd forintos bevétellel lehetett a legjobb 100 vasi cég közé kerülni. Ismert, múlt héten mutattuk be TOP 100 kiadványunkat, amelyben a megye legnagyobb árbevételt elért vállalkozásait állítottuk sorba.

Budai Dávid

Kiderült az is, hogy az első tíz közé már 38 milliárd forintos bevétellel sem lehetett bekerülni. Sokatmondó az a tény is, hogy a listában szereplő első két cég együttes árbevétele csaknem akkora, mint a következő nyolcnak együttvéve. Lássuk, mely cégek kerültek idén a tavalyi eredményük alapján a legjobb tíz közé.

Továbbra is az élen a járműmotor-alkatrészeket gyártó Schaeffler Savaria Kft., a cég 2018-ban több mint 259 milliárd forintos nettó árbevételt produkált, ezzel 3,6 százalékkal még növelni is tudta az eredményét 2017-hez képest. A fejlődés pedig nem állt meg idén sem, hiszen november 28-án jelentették be, hogy 2020-ban 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat építenek Szombathelyen. Második helyen – akárcsak tavaly – az elektronikai alkatrészek gyártására szakosodott Aptiv Services Hungary Kft. áll. A cég 2017-hez képest csaknem egymilliárdos többletbevételt ért el, ezzel áttörte a 190 milliárdos árbevételi küszöböt. A járművillamossági, -elektronikai készülékeket gyártó Delphi Powertrain Systems Hungary Kft. harmadik lett a sorban – hogy 2017-ben hányadik volt, az nem nyilvános adat, ahogyan a cég árbevétele sem – ezzel pedig a rangsorban jelenleg ötödik helyet elfoglaló elektronikai alkatrészgyártó TDK Hungary Components Kft-t taszította le a dobogóról.

Ahogyan tavaly, idén is negyedik lett a szintén járműmotor-alkatrészeket gyártó BPW-­Hungária Kft., és bár a cég több mint tízszázalékos növekedést produkált, a több mint 85 milliárdos árbevétel ezúttal sem juttatta a céget az első három közé. A már említett TDK 0,1 százalékos árbevétel-csökkenést könyvelhetett el, ami esetükben azt jelenti, hogy 104 millió forinttal kevesebb pénz folyt be hozzájuk 2018-ban, mint előtte egy évvel.

A vasútépítéssel foglalkozó Swietelsky Vasúttechnika Kft., amelyik 2017-es eredményével még nem fért be a TOP10-be, most viszont egyetlen új szereplőként a hatodik helyre ugrott. Csaknem 59 milliárd forintos nettó bevételt ért el 2018-ban. A celldömölki cég az első olyan a listában, amelyiknek a székhelye nem Szombathelyen van.

Hetedik lett az ipari gázokat gyártó répcelaki Linde Gáz Magyarország Zrt. Annak ellenére csúszott vissza két helyet a cég, hogy csaknem 15 százalékos bővülést realizálhatott 2017-hez képest. A nyolcadik helyet elfoglaló cég adatai nem nyilvánosak, viszont a kilencedik – tavalyi pozícióját megőrizve – a sebességváltókat gyártó, 16 százalékos bővülést produkáló, szentgotthárdi székhelyű Allison Transmission Hungary Kft. lett. A TOP10-es lista legnagyobb vesztese négy helyet veszített egyetlen év alatt: az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. hatodik helyét cserélte a tizedikre, köszönhetően annak, hogy a cég árbevétele 17,5 százalékkal esett vissza 2017-hez képest. A falemezgyártással fog­lalkozó Falco Zrt. bár 0,8 százalékkal tudta növelni tavaly a bevételeit, ezúttal nem fért fel a tízes listára, a 11-ik lett.

A megyében hét olyan cég van, ahol a munkavállalók létszáma meghaladja az 1000 főt, egyrészt mind megtalálható a legmagasabb árbevételt produkáló TOP10-es listában, másrészt szinte mindegyik tudta növelni dolgozói létszámát, a legszembetűnőbb kivétel a szentgotthárdi Opel esetében látható, ahol 2018-ban csaknem húsz százalékkal dolgoztak kevesebben, mint 2017-ben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!