Magas kockázat

2021.03.22. 07:00

Sertéspestis: a szomszédos megyében is szigorítottak

Győr-Moson-Sopron megyét is elérte az afrikai sertéspestis miatti korlátozás. Kilenc vadgazdálkodási egység területét sorolták át közepesből magas kockázatúvá.

Vas Népe

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt hetekben hat, Dunaalmás külterületén elhullottan talált vaddisznó mintájában is igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A térség járványügyi helyzetében bekövetkezett változásokat az ASP Szakértői Akciócsoport február 24-ei ülésén értékelte. Az új esetek, valamint a legfrissebb kockázatelemzés eredménye alapján a szakértő grémium Komárom- Esztergom megye négy, eddig magas kockázatú területbe tartozó vadgazdálkodási egységének teljes területét fertőzötté nyilvánította, valamint a magas kockázatú terület kilenc – korábban közepes besorolású – Győr-Moson-Sopron megyei vadgazdálkodási egység területével nőtt. Ezzel már csak hat olyan megye – köztük Vas – maradt, ahol nincsen magas kockázatú terület. Az intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik, de a járványügyi helyzet változása a házisertéstartóktól is fokozott odafigyelést igényel. A Nébih honlapján megtalálható Jó sertéstartási gyakorlat utasításainak kötelező, illetve ajánlott a betartása.

Az elmúlt években több alkalommal jelentek meg Magyarországon járványos állatbetegségek, amelyek megelőzése, megfékezése és felszámolása szigorú hatósági intézkedéseket, sok esetben az állatok leölését, a tartásuk során használt eszközök megsemmisítését igényelte. A védekezés, amennyiben az érintett állattartó a jogszabályi kötelezettségeiknek eleget tett, állami kártalanítás mellett történt.

A 2021. június 8-án hatályba lépő jogszabály-módosítás lehetővé teszi a hatóság számára a védekezési intézkedésekért járó állami kártalanítás arányos megítélését a gazdáknak. Az új kártalanítási rendszerben, egy objektív kritériumrendszer révén, nagyobb hangsúlyt kap az állattartói felelősségvállalás. A jövőben csak azok a gazdák kaphatnak majd százszázalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre. Ennek érdekében pedig akár a jogszabályi kötelezettségeken túlmutató intézkedéseket is tesznek. A rendeletmódosítás másik jelentős eredménye, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével és az eljárásrend egyszerűsítésével a megítélt kártalanítási összegek gyorsabb kifizetését is lehetővé teszi.

Az állattartónak, valamint az élelmiszerlánc valamenynyi szereplőjének (pl. élőállat- szállítók) jogszabályi kötelezettsége, hogy amennyiben állatai betegségét, szokatlan elhullását tapasztalja, mielőbb jelentse azt a helyi állategészségügyi hatóság felé. A késedelem nélküli bejelentés teszi lehetővé, hogy a szakemberek időben felismerjék az állatbetegségeket, és hatékonyan tudjanak fellépni ellenük, minimalizálva a betegség okozta károkat.

Kiemelt képünkön: Győr-Moson-Sopron megyét is elérte a vírus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!