aratás

2021.07.16. 07:00

Kombájnok uralják a határt – Az árpa betakarításával kis híján mindenhol végeztek – fotók

Az árpát és a repcét már javában aratják, és néhány helyen elkezdték már vágni a búzát is. A termésmennyiséggel nincs baj, de a hirtelen jött forróságban nem teltek ki eléggé a szemek.

Budai Dávid

20210715 Ősziárpa Aratás, Zernovácz József gazdálkodó, Nárai, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

Javában aratnak hetek óta szerte a megyében. Ahogyan korábban megírtuk, idén a kedvezőtlen időjárás egy héttel eltolta a betakarítási szezont, most viszont már az az óta berobbant rendkívüli meleg szinte sürgeti a gazdákat. A száz hektáron gazdálkodó Zernovácz József fiával, Péterrel csütörtökön dél körül, éppen a Szombathely határában lévő két és fél hektár őszi árpájukba készültek belevetni magukat, amikor arra kértük őket, meséljenek kicsit a munkájukról. Így aztán miközben az idősebb Zernovácz még egyszer, utoljára leellenőrizte a már javában zakatoló kombájn vágóasztalát, szakított ránk egy kis időt.

Megtudtuk, apa és fia két hete fogott neki az aratásnak, árpából már csak az utója van, a többi növény pedig jön majd szépen sorban. A termésmennyiséggel nincsen gond, de a szárazság és a nagy meleg miatt az ezermagtömeg alacsonyabb lett a kelleténél. Nem tudtak kitelni úgy a szemek, ahogy kellett volna. Így van ez az árpánál, és így lesz majd a búzánál is József szerint.

Pedig vannak esők elvétve most is, de ez most már inkább csak a munkát hátráltatja, leginkább azért, mert a magot nem viszik szárítóba, így aztán, ha nedvességet kap a növény, nem lehet aratni. Az árpa meg a repce még csak-csak, ezek könnyebben száradnak, de a búzának idő kell. Persze egy nagyobb zuhé után a kombájn is elsüllyedne a felázott talajon. Az esőnek annyi haszna mégis van, hogy kíméli kicsit a gazdákat, ha ugyanis állandó lenne a szárazság, folyamatos lenne a betakarítás is.

Ilyenkor nincs megállás, hajtja magát az ember, akár reggeltől késő estig, napokon át, a munkának csak a hajnal és a késő este szab gátat, amikor pára üli meg a határt, olyankor nincs aratás. A héten is számolni kell azzal, hogy a munkát kényszerszünet szakítja majd meg, péntek estétől ismét sokfelé fordulhatnak elő záporok, zivatarok, országszerte várható kiadós csapadék, a legnagyobb mennyiségre délnyugaton van esély, de az előrejelzések szerint jut azért majd Vas megyének is. Maga az aratás egyszerűbb, mint hinnénk, egy igazán modern kombájnban még kormányozni sem kell, GPS-adatok alapján számítógép számolja ki az ideális útvonalat, még a vágóasztal magasságát is az aktuális talajviszonyokhoz igazítja. József és Péter ezúttal egy öregebb géppel vágta az árpát, amelyhez a légkondicionálást leszámítva semmilyen extra nem járt.

Márpedig az irányt tartani egy végtelennek tűnő szántóföldön, ahol semmilyen viszonyítási pont nincs, egyáltalán nem könnyű, de miután a kormány mögött ülő József meglepően könnyedén fordul meg egy olyan apró helyen, ahol sokan egy személyautóval is bajban lennének, belátjuk, a szomszédnak nincs mitől tartania, a falánk Claas MEGA 208-as egyetlen kalászt sem fog bekebelezni a máséból. Jól jön a harmincévnyi rutin a keskeny, sok kanyarral tarkított bérelt földön, de nem árt az akkor sem, ha az ember kimerészkedik a forgalomba. Minden gépszörnnyel járó gazdának van néhány elrettentő sztorija az autósokról, József sem kivétel, többször volt, amikor csak centiken múlott egy-egy tragédia, mivel a türelmetlen autósok sokszor felelőtlenül előznek.

– A másik véglet, amikor az autósok nem mernek előzni, hiába segít nekik az ember az irányjelzővel, ilyenkor, ha tehetem, félreállok és elengedem a feltorlódó kocsisort – veszi át a szót Péter, aki külföldről hazatérve, egy éve csatlakozott a családi gazdasághoz. Az ő dolga most a termény elszállítása, nagy pótkocsival érkezett, ennek a táblának a termését egy körrel haza tudja majd vinni. Szerinte egyébként ilyenkor, július közepén már jobb a helyzet az utakon, az autósok megszokták, hogy mindenfelé aratnak, elnézőbbek a kombájnokkal is.

Valóban aratnak mindenhol, dübörög a határ, amerre csak járunk, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Igazgatóságához kedden beérkezett adatokból pedig kiderül, egy jó darabig még a kombájnok uralják a földeket. Az őszi árpával (12 452 ha) ugyan már szinte teljesen végeztek (91%), de bőven van még az őszi káposztarepcéből (26 528 ha), aminek 35 százalékát takarították be eddig, az őszi búzának (40 193 ha) pedig még a nagyja hátra van, itt mindössze a munka 12%-ával végeztek eddig. A rozs (884 ha), tritikálé (1979 ha), tavaszi árpa (4389 ha), zab (548), pedig még, úgy ahogy van, hátravan.

A Zernovácz család szinte minden növénykultúrában érdekelt, a csütörtöki penzum sem merült ki az árpában, mivel búcsúzóul még megtudtuk, ha itt nagyjából két óra alatt végeznek, hazarobognak Náraiba, átszerelnek, és már mennek is tovább a repcébe. Ez persze csak leírva tűnik ilyen egyszerűnek, valójában azonban a vágóasztal átszerelése egy többórás procedúra, de aki a mezőgazdaságban dolgozik, az soha nem az időt nézi, mindig csak az időjárást: ha lehet menni, menni kell.

Kiemelt képen: Nárai határában takarítja be az őszi árpát Zernovácz József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!