Már csak Benedekben bízhatunk

2018.03.19. 07:00

Nem okozott fennakadást a közlekedésben a hó, kisebb áramkimaradás viszont volt

A magyar néphit szerint Sándor, József és Benedek felelős a tavasz melegéért.

Bakos Ágnes

Az erdőkben, a védettebb részeken megmaradt a hó Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

 

Vasárnap reggelre ötcentis hótakaró lepte el Szombathelyt Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Az idei március cáfolja a sokéves megfigyeléseket. Bőven esett hó, de nem zárt el települést és nem okozott fennakadást a közösségi közlekedésben a vasi utakon. Kétszer szivattyúzni, kétszer autót menteni vonultak a tűzoltók, nem sérült meg senki.

Az idei március más, mint az eddigiek Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Sándor napja

Március 18. az első igazán meleget hozó nap – legalábbis a népi megfigyelések szerint. Úgy tartották, hogy ha Sándor napján szép az idő, jó termés várható – eszerint 2018-ban bőven lesz kihívás a mezőgazdaságban. Pedig itt Vas megyében „megúsztuk”, az ország keleti részéhez képest: Hajdú-Bihar, Borsod és Békés megyében okozott jelentős áramkimaradást és vasúti késéseket a tavaszi havazás és hófúvás. Ami a vasi helyzetet illeti: pénteken még esőt kapott Szombathely, 12 óra alatt 9,2 milliméter, aztán szombat reggeltől vasárnap reggelig 8,7 milliméternyi hullott a városra, jelentette Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Bevált az előrejelzés, szombaton 19 óra körül váltott havazásba az eső, hamar összegyűlt egy centiméternyi hóréteg Szombathelyen, aztán vasárnap reggelre öt centiméteres lett a hótakaró, alatta jeges rétegekkel – jegyezte fel az észlelő. Kőszegről mintegy 10-11 centiméteres hóréteget jelentettek. Hordta is a havat a szél: az átlagos szélsebesség vasárnap 14-17 kilométer per órás volt, a legerősebb lökéseket vasárnap kora hajnalban jegyezték fel, akkor 44 kilométer per órás lökés is volt, az iránya északi.

Hordta a havat a szél Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Nem volt vészhelyzet

Vas megyében elzárt település nincs, nem volt, a közösségi közlekedés zavartalanul működik – jelentette a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A közúton vasárnap 41 géppel dolgoztak a hó eltakarításán és a síkosságmentesítésen. az áramszolgáltatásban kisebb fennakadás volt: két magyarszombatfai telephelyen nem volt ideiglenesen áram, összegezte Balogh Eszter, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Ezt az arcát mutatta a Vendvidék vasárnap délelőtt Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Azért volt dolga a tűzoltóegységeknek, négy vonulást számoltak. Vasárnap reggel megcsúszott és az árokba csapódva állt meg egy autó Kőszegszerdahely közelében, nem sérült meg senki. Bükön még szombaton egy szennyvízelvezető aknába csúszott egy személyautó egyik kereke. A felázott talaj miatt nem tudott szabadulni a jármű, a tűzoltók emelték ki, itt sem sérült meg senki. Őriszentpéteren szombat délután gyülemlett fel a csapadékvíz az árokban: betört egy ingatlan udvarába és a lakóház lábazatát is elérte a víz. A helyi önkéntes tűzoltók szivattyúzták ki az esővizet. Szivattyúztak Sárváron is, ott szennyvizet, ami egy lakóház pincéjében állt mintegy hetven centiméter magasan. Nem sérült meg senki ennél az esetnél sem.

Az erdőkben, a védettebb részeken megmaradt a hó Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Folytatás

József napja a mai, úgy tartják a népi megfigyelések, hogy „ha József napján derült, hőség hozzánk beül”. Ha ezen a napon szivárvány látszik az égen, benne széles sárga sáv, az jó búzatermést, a széles piros sáv pedig bő bortermést ígér. Egyes falvakban ezen a napon kezdték el a szántást, a gazdag termés reményében. Ehhez képest elsőfokú meteorológiai figyelmeztetés érvényes mára Vas megye területére a várható gyenge hófúvás miatt. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Benedekben még bízhatunk: március 21-én már pluszban alakul a csúcshőmérséklet, talán már tényleg az lesz a tavasz első napja, persze a hajnali fagyok egész hétre maradnak még.

A Magyar Közút reggeli közleménye:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján hétfőn sokfelé várható még havazás. Hétfő estig az ország délkeleti részén, főleg a déli határvidéken jelentősebb mennyiségű hó hullhat, északon, északnyugaton pedig 1-4 centiméternyi friss hó várható. A berettyóújfalui, sarkadi, gyulai, békéscsabai és mezőkovácsházai járásban átmenetileg ónos esőre is számíthatnak az autósok a reggeli órákban. Északkeleten (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye), főként a Bodrogközben és nyugaton (Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében) az erős széllökések kisebb hófúvásokat okozhatnak.

Olvasónk küldte:

Szelestén készült az alábbi kép, a Felső-Szelestei Szent József templomnál, 2018.03.18-án.

Visszatért a tél Szelestére is Fotó : Mészárosné Deés Veronika/ Olvasói

Küldjön Ön is képeket a [email protected]!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!