Időjárás

2020.10.29. 07:13

Esővel érkezik a hidegfront Vasba – Egyedül megyénkre nem adtak ki elsőfokú figyelmeztetést

Magyarország 19 megyéjéből egyedül Vasban nem kell aggódni a tartósan sűrű köd veszélyei miatt.

vaol.hu

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délelőtt keleten helyenként szakadozottabb lehet a felhőtakaró. A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat, addig legfeljebb szitálás fordulhat elő. Késő délutántól északnyugat felől megszűnik a csapadék és csökken a felhőzet. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Magyarország 19 megyéjéből egyedül Vasban nem kell aggódni a tartósan sűrű köd veszélyei miatt.

Fotó: met.hu

 

Orvosmeteorológiai

Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A felső légúti hurutos megbetegedések száma megnőhet hideg fronthatásnál, számítani lehet asztmatikus rohamok fellépésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!