meteorológia

2021.07.16. 07:39

Csekély esély van égi áldásra, de a biztonság kedvéért egy esernyőt vigyünk magunkkal

Délutántól az északias irányú szél megélénkül, estétől már időnként megerősödik.

met.hu/Kőszegi Időjárás Előrejelzés

Felhők uralják majd az eget, de fázni nem fogunk Fotó: Szendi Péter

Fotó: Szendi Péter

Vas megye

Pénteken napközben eleinte változóan felhős lesz az ég. Időszakos napsütés valószínű. Délutántól, késő délutántól, dél-délkelet felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Egy-egy helyi zápor, zivatar késő délután minimális eséllyel kialakulhat, de alapvetően még száraz időben lesz részünk. Délutántól az északias irányú szél megélénkül, estétől már időnként megerősödik. Délutánra 27-30 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Fotó: met.hu

Országos

A délelőtt első felében a keleti országrész felett lévő maradványfelhőzetet leszámítva napos idő lesz, majd előbb a déli és a keleti országrészben, később másutt is egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Napközben az ország déli és keleti felében fordulhat elő nagyobb számban zápor, zivatar, majd a késő délutáni, esti óráktól délkelet felől egy kiterjedt zivatarzóna érkezik, és halad északnyugati irányba. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!