A várható időjárás

2022.01.22. 07:17

A heves hózivatarokat csendes havazás váltja hajnaltól Vas megyében - frissítve

Kőszeg-Sopron vonalában helyenként több centiméternyi hó is hullott szombaton. Vas megyében több helyen is lehetnek még heves hózivatarok.

vaol.hu

A Balaton környékén már 5 centiméteres a hó, de egybefüggő hótakaró alakult ki szombat délutánra a Bakonyban is. Itt azonban az erős szél okozhat gondokat. 

Kőszeg-Sopron vonalában helyenként több centiméternyi hó is hullott szombaton. Volt olyan település, ahol még az ég is megdörrent. A nap folyamán Vas megyében több helyen is lehetnek még erőteljes hózivatarok. Egy felhőrendszer vonul át ugyanis felettünk.

 Pétervári Tibor, az OMSZ szombathelyi észlelője azt mondta a vaol.hu-nak, hogy a heves hózivatarokat csendes havazás váltja vasárnap hajnaltól Vas megyében. Éjszaka pedig ismét fagyhat. Az Alpokalján és a tágabb környezetében tehát ismét havazásra kell számítani.

 

Korábban írtuk:

 

A déli órákig a Dunántúlon, Duna vonalában, Bács-Kiskun nyugati, délnyugati részein több cm hó várható. 5 centimétert meghaladó friss hóréteg elsősorban a Dunántúl középső és nyugati területein, a Dunántúli-középhegységben valószínű, itt helyenként 8-10 centiméter körüli hó is hullhat. Az élénk, erős északnyugati szél hordhatja a havat. Hófúvásos útszakaszok elsősorban a Dunántúli-középhegység térségében fordulhatnak elő.

Forrás: OMSZ

Napközben nyugat és dél felé visszaszorulva fokozatosan szűnik meg a havazás, ugyanakkor északkeleten (Borsod, Szabolcs, Hajdú) délután, kora este hózáporok várhatók, lokálisan pár cm hóval. Zemplén, Szabolcs térségében az erős északi, északnyugati szél délutántól szintén helyenként hófúvást eredményezhet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a következő napokban csak és kizárólag a téli közlekedésre megfelelően felkészített járművekkel induljanak el. Utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról a www.utinform.hu oldalon, az országos vagy megyei diszpécsereknél.

 Hófúvások idején a hóeltakarítási munkák szó szerint szélmalomharcot jelentenek a közútkezelő szakembereinek, mivel az erős szél folyamatosan visszahordhatja a letakarított havat is a burkolatra. Ráadásul már 30–40 km/órás széllökések felett a hófogó rácsok is csak kisebb mértékben tudják tompítani a hóátfúvás kialakulását, mivel az erős szél nyomán azok is megtelnek hóval, ezért a friss havat is át tudja fújni rajtuk egy-egy erősebb széllökés. Így a burkolaton a hóeltakarítás után is szinte rögtön újra havas lehet a burkolat, mindaddig, amíg a szél nem áll el vagy nem mérséklődik. A hófúvással érintett területeken található közutas mérnökségeknél ezért a hómarókat már az éjszakai órákban beüzemelik, hogy szükség szerint azonnal el tudják kezdeni a beavatkozásokat. Az országos közutak mentén egyébként közel 416 kilométernyi szakaszon van telepített hóvédő erdősáv, míg több mint 494 kilométeren hófogó rácsokat helyeztek ki a szakemberek a téli üzemeltetési időszak kezdetétől, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a hófúvásokban leginkább érintett utak mentén.

 

A folyamatos közlekedés feltételeinek biztosítása érdekében előfordulhat, hogy biztonsági okokból egyes útszakaszokon a 7,5 tonnánál nehezebb járművek mozgását is korlátozzák majd, megelőzve az esetleges baleseteket és az azzal járó torlódásokat, hogy a közútkezelő gépei is folyamatosan tudjanak majd dolgozni - írta közleményében a Magyar Közút.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában