2022.05.20. 08:16
Vas azon kevés megyék egyike, ahová elsőfokú figyelmeztetést adtak ki - Jégesővel is számolni kell
A zivatarok a nap második felében érkezhetnek, jobbára a megye északi területeit érintik majd. A hőmérséklet egészen 30 fokig emelkedik fel a délutánra.
Forrás: VN-archív
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint napos idő lesz a jellemző sok fátyol- és kevés gomolyfelhővel. Az északnyugati területeken kis eséllyel egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati, nyugati szél nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő estére 16 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológia Szolgálat elsőfokú, vagyis citromsárga figyelmeztetést adott ki megyénkre a zivatarok veszélyei miatt. Az egész országban csak Vas és a szomszédos Győr-Moson-Sopron megyén van érvényben riasztás. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Orvosmeteorológia
Fronthatás nem terheli szervezetünket. A légköri változásokra érzékenyeknél gyenge melegfrontra jellemző tünetek jelentkezhetnek úgy, mint fejfájás, fáradékonyság, álmosságérzet, alvászavarok, feszültség, idegesség. A hőség különösen a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket viseli meg. Náluk vérnyomás-ingadozás, szédülékenység, mellkasi panasz lehet a jellemző tünet - írja a koponyeg.hu.