Időjárás

2022.11.14. 08:14

Ilyen időnk lesz: csütörtöktől lehűlés

koponyeg.hu

Forrás: koponyeg.hu

Hétfőn a reggeli órákra többfelé képződik köd, mely a délnyugati tájakon akár tartósan megmaradhat. Napközben a Dunántúlon párás, rétegfelhős lesz az ég, és estétől kisebb eső is előfordulhat. A Dunától keletre változóan felhős idő lesz, legalább pár órás napsütéssel. 7 és 15 fok között változik a hőmérséklet.

Kedden éjszaka többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, mely napközben több helyen tartósan is megmaradhat, csak kevés napsütésre van esély. Estétől nyugat felől elszórtan fordul elő szitálás, kisebb eső. A délies szél megélénkülhet. 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet a ködtől függően.

Szerdán erősen felhős, párás lesz az idő. Reggelig főleg keleten, napközben délen többfelé, máshol szórványosan lesz eső. Az északnyugati szél megélénkül. 11-12 fok körüli értékeket mérhetünk.

Csütörtökön eleinte csökken, majd nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Foltokban párás lesz a levegő. Lehűlés kezdődik: reggel 2, délután már csak 7 fok körül várható a hőmérséklet.

Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég. A nap második felétől szórványosan fordul elő eső. Reggel már csak fagypont körül alakul a hőmérséklet, délután is csak 4-9 fok valószínű. 

Forrás: koponyeg.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!