Időjárás

2023.06.06. 07:35

Még nem úsztuk meg a jégesőt: továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Vas vármegyében

vaol.hu

Fotó: MW

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint főleg a keleti területeken zártabb is maradhat a felhőzet, amely nyugat felé haladva szakadozik, gomolyosodik. Szűrt napsütés főleg a nyugati tájakon valószínű. Többfelé várható eső, zápor, zivatar, de lesznek olyan körzetek, amik szárazon maradnak. A keleti, délkeleti szél az ország keleti felén megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 17 fok köré hűl le a levegő.

Az OMSZ a hétfőhöz hasonlóan kedden is elsőfokú figyelmeztetést rendelt el Vas vármegyére a zivatarok veszélyei miatt. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. A tegnaptól annyiban tér el a helyzet, hogy ezúttal egy másik időjárási előrejelzés miatt is citromsárga riasztást adtak ki vármegyénkre. Ez pedig nem már, mint a felhőszakadás. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Forrás: met.hu

Orvosmeteorológia

Kettős fronthatás terheli szervezetünket. A melegfrontra érzékenyekre gyakorol kifejezettebb stresszt az időjárás. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképességük. A szív-és érrendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (agyvérzés) és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások (szívinfarktus). A megfigyelések szerint a hidegfrontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. Az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet és a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek - írja a koponyeg.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!