Időjárás

2024.09.12. 07:34

Nagy mennyiségű csapadék miatt adtak ki figyelmeztetést Vasra

Forrás: Shutterstock

A frontális felhőzet csak lassan halad kelet felé, ezért az ország keleti felén alapvetően száraz és napos idő várható a fátyolfelhők mellett, míg a Dunántúlon nyugat, északnyugat felé haladva egyre több és vastagabb lesz a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon tartós eső várható, ott kiadós mennyiség is hullhat, az összefüggő csapadékzóna lassan araszol kelet felé. Előterében kialakulhatnak záporok, emellett a déli, délnyugati országrészben egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Az ország nyugati felén megélénkül, a nyugati tájakon megerősödik az északnyugatira forduló szél, míg keleten döntően mérsékelt marad az alapvetően déli légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 29, de a Dunántúl északnyugati felén ennél jóval alacsonyabban, 14 és 20 fok között alakul, a nyugati határ mentén reggel, délelőtt áll be a maximum-hőmérséklet. Késő este - hasonló területi eloszlás mellett - 8, 21 fok várható - olvasható a ment.hu előrejelezésében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki vármegyénkre a nagy mennyiségű csapadék miatt. Mint írják, a 24 órás csapadékösszeg a Dunántúl nyugati megyéiben éjfélig elérheti a 20 mm-t. Délutántól éjfélig a Dunántúl déli részén, illetve később az Alföld déli részén az ég is megdörrenhet. Nyugaton egy-egy 65 km/h körüli széllökésre is van esély a nap folyamán északnyugati, északi irányból. A keleti országrészben foltokban képződött sűrű köd reggel, délelőtt megszűnik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!