2025.02.11. 07:16
Amíg máshol vacognak, mi egész jól megúsztuk ezt a hajnalt

Forrás: Időkép
Alaposan két részre osztotta az országot az időjárás, míg nálunk fagypont fölötti reggelre ébredtünk, az ország nagy részén repkedtek a -10 fokok - osztotta meg az Időkép.A
A nap második felében továbbra is általában derült, napos idő várható, de a felhőzet a délnyugati, nyugati tájakról délutántól kissé kelet felé terjeszkedik, miközben estétől határozottan vastagodni kezd. Csapadék nem várható. A délkeleti szél csak kevés helyen élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul. Késő este -6, +2 fok valószínű - írta előrejelzésében a met.hu.
Azonban ahogy arról tegnap írtunk, változóan felhős, csendes lesz a következő néhány nap időjárása. Péntekig számottevő változásra nem számíthatunk: a minimumok –3, -4 fok körül alakulhatnak, napközben 5 fokig melegszik a levegő. Pénteken megközelít bennünket egy front, megerősödik az északi szél és délután megkezdődik a hidegbetörés. Egyes modellek kisebb mennyiségű havazást is mutatnak szombatra.
Szinte fagyasztó hatása lesz a 80-90 kilométeres szélnek miközben szombaton 0 fokig, vasárnap még addig sem melegszik az idő napközben - mondta lapunknak Pétervári Tibor, a HungaroMet helyi észlelője.