Időjárás

2025.03.21. 19:05

Szaharai porral együtt jön az eső a hétvégén - videó

A következő napokban több hullámban érkezik hozzánk nedves és poros levegő, így (saras) esőre, záporra több alkalommal számíthatunk. Szombaton főként délután és az ország keleti felén valószínű nagyobb területen csapadék, az Északi-középhegység tágabb térségében akár kiadós esőzés is lehet

Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig

Délnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd az éjszaka folyamán ebből az irányból egyre vastagabb, zártabb felhőzet terjeszkedik. Ez szombaton délutánra az északkeleti határvidéket is eléri - ekkortól viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Az éjféli óráktól helyenként már előfordulhat (saras) eső, zápor, azonban kiterjedtebb esőzésre szombat délutántól számíthatunk, leginkább a Dunától keletre. A csapadék előfordulási esélye a nyugati, délnyugati vidékeken a legkisebb. Reggelig csupán helyenként élénkülhet meg a déli, délkeleti szél, amely szombaton a Dunántúlon nagy területen lesz erős, néhol viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunától keletre többnyire -6 és +1, a Dunántúlon jellemzően +2 és +8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton döntően 12 és 19 fok között várható, de az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint az Észak-Alföldön helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet - írja a met.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!