2025.05.19. 21:29
Jön a változás az időjárásban, de a szerda lesz a legdurvább
Szél kedden már nem lesz, de jön helyette más, nem fogunk örülni.

Kedden végre nem csavarja ki a szél a kezünkből az esernyőt, de messzire azért ne tegye el, szükség lesz rá a héten
Forrás: Shutterstock
Fotó: Illusztráció
A mai időjárás után kissé fellélegezhetünk, mert holnaptól fordulat következik: végre megáll a szél és többórás napsütés is lehet. A gomolyfelhőzet néha azért megnövekszik, és rövid zápor is előfordulhat, de már nem fogunk fázni. A szeszélyes kora tavasz helyett, az igazi májust idézi legalább a hőmérő, 19 és 24 fok közé melegszik a levegő - írja előrejelzésében a Köpönyeg.

Fotó: Illusztráció / Forrás: Shutterstock
Keddi időjárás: végre 20 fok fölé megyünk
A HungaroMet keddre azt ígéri, hogy napos idő lesz fátyol- és gomolyfelhőkkel, de délutántól egyre vastagabb felhőzet vonul fölénk. A déli órákig csak egy-egy gyenge zápor előfordulhat, majd délutántól délnyugat felől megnő a csapadékhajlam. Estére helyenként megélénkül az északnyugati szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 19 és 24 fok között alakul.
A távolabbi kilátásokból azonban kiderül, messze még az komoly változás, az igazi nyárra várni kell. Sőt, hiába a melegebb idő, szerdán és csütörtökön lehet a legtöbb csapadék, pénteken pedig újabb lehűlés érkezik...