Korszerű megoldás

2018.07.24. 19:30

Szállásokat és irodákat adtak át a szombathelyi határvadászoknak

Elkészültek a Készenléti Rendőrség szombathelyi határvadász bevetési osztályának épületei: az irodák mellett szálláshelyek is vannak a komplexumban, amely 5,7 milliárd forintból épült fel a Söptei úton – kedden adták át hivatalosan és ünnepélyesen.

Vas Népe

Középen, szemben dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, amint kezet fog Papp Károllyal. Mögötte dr. Puskás Tivadar, jobbról Harangozó Bertalan Fotó: Szendi Péter

– Határidőre, az adott keretösszegből és jó minőségben elkészült a szombathelyi határvadász bevetési osztály objektuma – jelentette az ünnepélyes átadón Balogh János országos rendőrfőkapitány. A hátsó épületben irodák, raktárak, fegyverszobák és pihenőszobák vannak, meg korszerű konditerem és eligazító-helyiség.

Lakóegység

A másik épületben negyven lakóegységet alakítottak ki: minigarzonokban lakhatnak a határvadászok, két lakás akadálymentes, mosó- és szárítógépekkel, vasalóval felszerelt mosókonyha tartozik egy-egy folyosóhoz. A lakóegységek külön állnak a Söptei úti komplexumtól, lezárva az épületegyüttes többi részétől, külön bejáratot alakítottak ki az utca felől.

Három éve döntöttek

Az országos rendőrfőkapitány emlékeztetett, hogy a kormány 2016 augusztusában döntött a készenléti állomány bővítéséről, mára pedig mind a 3 ezer státuszt betöltötték. Azt is elmondta, hogy versenyképes a határvadász hivatás a munkaerőpiacon. Szombathelyen 209 fős állomány dolgozik, az elhelyezésükre tavaly áprilisban kezdték tervezni az épületeket, szeptemberben kötötték meg a kivitelezési szerződést – most pedig elkészült az objektum.

– A három éve tetőzött migrációs hullámra a magyar kormány a jogi környezet alakításával, műszaki és technikai, valamint logisztikai fejlesztésekkel és a humán erőforrás fejlesztésével válaszolt – sorolta köszöntőjében az ünnepélyes épületátadás elöljárója, Papp Károly rendőr altábornagy, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója. A Szombathelyen átadott épület korszerű és komfortos, ideális szolgálati körülményeket biztosít a határvadászoknak, nyugat-európai országokban is megirigyelhetnék, mondta a közbiztonsági főigazgató.

Középen, szemben dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, amint kezet fog Papp Károllyal. Mögötte dr. Puskás Tivadar, jobbról Harangozó Bertalan Fotó: Szendi Péter

 

Több hasonló objektumot is kialakítottak és alakítanak még ki az országban: három hónapja adták át a győri, a múlt héten a szegedi épületet, a következő pedig a nagykanizsai avatás lesz. A határvadász bevetési osztályok száma a korábbi hétről mára összesen tizenötre nőtt – hangzott el az ünnepségen.

Nem csak építkezés

Az építkezések mellett a gépjárműpark fejlesztését és a fegyverbeszerzéseket is sorolta Papp Károly. Az autópark szombathelyi részét felsorakoztatták az udvaron, a fegyverekről pedig elmondta: tavaly 3 ezer pisztolyt és kétszáz géppisztolyt szereztek be, a fejlesztés a teljes cseréig folytatódik.

Munka

Papp Károly az ünnepségen tegnap úgy fogalmazott: kollégáitól kérése és elvárása a fegyelmezett munka.

Visszautalt a három éve, 2015 második felében tapasztalt migránsáradatra, amikor volt olyan nap, hogy 10 ezernél többen érkeztek Magyarországra. A magyar rendőrségnek az elmúlt években kétszeres feladata volt a migrációs nyomással: egyrészt a zöldhatár védelme, másrészt az embercsempészet elleni küzdelem – mondta. Egy ország közbiztonsága a határok biztonságánál kezdődik – jelentette ki, és azt is elmondta, hogy marad a szigorú határőrizet, ameddig arra szükség van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában