Frissen Vasból

2021.09.07. 18:00

Tizenévesnek adta ki magát, majd 9-16 éves kislányokat zsarolt pornográf videókért

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves férfi ellen, aki 2016 szeptembere előtt több kiskorú lányt arra vett rá, hogy egy csevegő programon a kamera előtt levetkőzzenek neki, majd a felvételekkel további pornográf jellegű videókért zsarolta őket.

kisalfold.hu

Forrás: Shutterstock

Az ügyészség vádirata szerint az elkövetéskor 38 éves férfi 2016 szeptembere előtt különböző internetes oldalon kiskorú lányokkal ismerkedett meg, úgy hogy magát tizenéves fiúnak adta ki – számolt be róla a Kisalföld.

A vádlott így került kapcsolatba az ismerkedésükkor 11 éves, 16 éves és 9 éves sértettekkel, akiknek a bizalmába férkőzött, majd a lányoktól meztelen képeket kért. Ezt követően a a 11 éves és a 16 éves lányokat megzsarolta, hogy a korábban megszerzett felvételeket közzéteszi az interneten, ha a lányok nem teljesítik amit mond nekik, és arra kényszerítette őket, hogy a kamera előtt meztelenül pózoljanak, és a 16 éves lányt arra is rávette, hogy különböző tárgyakkal végezzen önkielégítést. A férfi mindezt rögzítette is, és a felvételeket a darkneten ilyen témájú oldalakra feltöltötte – ismertette dr. Takács Péter, Győr-Moson-Sopron megyei főügyész.

A férfit szexuális erőszak minősített esetével, szexuális kényszerítés minősített esetével, és gyermekpornográfia minősített esetével vádolja az ügyészség, vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel – tizenöt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – közölte.

Az ügyben a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában