Mentőakció

2022.02.06. 19:49

Rendőrök mentettek ki egy szombathelyi családot az erdőből Dobogókőnél - fotók

Az esztergomi rendőrök ezúttal egy szombathelyi családot vezettek ki az erdőből.

Police.hu

Forrás: Police.hu

A rendőrségre 2022. február 5-én 18 óra körül érkezett bejelentés, miszerint három fő eltévedt Dobogókő és Pilismarót között az erődben. A rendőröknek sikerült telefonon felvenni a kapcsolatot a túrázókkal, akik elmondták haladásuk irányát, illetve fényképet is tudtak küldeni a tartózkodási helyükről. Az esztergomi rendőröknek a képek alapján sikerült behatárolni a feltételezett pozíciójukat. A rendőrök a turistaútvonaltól még két kilométert gyalogoltak, mire sikerült rátalálni a három kirándulóra - tájékoztat hivatalos oldalán a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. 

 

A férfi elmondta, hogy hirtelen rájuk sötétedett, nem volt náluk lámpa, a kijelölt útról feltehetően letértek. Elmondta azt is, hogy korábban elesett, a térdét fájlalta. A rendőrök őt átkarolva segítették a haladásában, a saras, csúszós talajon. A családot a szolgálati autóba ültették, majd visszavitték őket Dobogókőre a gépkocsijukhoz. A szombathelyi család megköszönte a rendőrök segítségét.

 

Forrás: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában