Baleset

2022.06.03. 12:03

Házfalnak csapódott egy autó Kőszegen, egy gyalogost is elütött - fotók

Horváth Balázs

Forrás: Horváth Balázs

Pénteken késő délelőtt egy BMW személyautó haladt Kőszegen a Temető utcában, amikor a jármű megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és az autó előbb a bal hátuljával az utca bal oldalán lévő ház falának csapódott, ezután pedig a jobb oldalon a járda mellett lévő korlátot kidöntve egy másik ház falának hajtott. Az autó olyan erővel csapódott az épületbe, hogy az ablak alatt a fal is leomlott.

A járdán éppen ekkor három turista sétált, közülük egy nőt a jármű a ház falának nyomott, őt a mentők súlyos sérülésekkel szállították a szombathelyi kórházba, információink szerint a gerince is sérülhetett.

A három asszony közül egy másik úgy úszta meg a sérülést, hogy éppen akkor egy férfi is ott sétált, ő amikor meglátta az irányíthatatlanul feléjük tartó járművet, megragadta az asszonyt és egy kapualjba lökte az érkező jármű elől, így ő nem sérült meg.

Az autóban utazó két férfi sérülés nélkül szállt ki a totálkárosra tört autóból. Az ütközés után úgy tudjuk, hogy a jármű motortere lángra kapott, de ezt egy poroltóval szerencsére időben sikerült megfékezni.

A mentés és a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában