Rendőrkézen

2022.08.10. 14:34

Drogfogás az egyik Vas megyei faluban: 27 társával kereskedett kábítószerrel egy helyi férfi - fotók

Közel tizennégy millió forint vagyonmegtérülés.

police.hu

Forrás: police.hu

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytatott egy 34 éves Vas megyei férfi és 27 társa ellen kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a férfi hasonló bűncselekmények miatt már többször került a Rendőrség látókörébe - közölte a police.hu.

Forrás: police.hu

Az adatgyűjtések, kihallgatások és házkutatások során a nyomozók a férfi rábapatyi lakhelyén, digitális mérlegeket, nagy mennyiségű kábítószer csomagolásához, értékesítéséhez és porciózásához használt eszközöket foglaltak le. Megállapították, hogy a 34 éves gyanúsított a kábítószert és a pszichoaktív anyagokat Budapesten, valamint internetes oldalakon keresztül szerezte be, amelyeket segítőivel közösen Sárváron és annak környékén értékesített. Vásárlói között voltak olyan személyek is, akik a tőle beszerzett kábítószert továbbértékesítették, voltak olyanok is akik saját felhasználásra vásárolták a tudatmódosító szereket. Nemzetközi együttműködés keretében a nyomozók megállapították, hogy a 34 éves gyanúsított az osztrák hatóság előtt sem volt ismeretlen. Az osztrák kábítószer-kereskedők több esetben a Vas megyei férfinél vásárolt tudatmódosító szereket értékesítették Ausztria területén.

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu

Az üggyel kapcsolatban a nyomozók további 5 személyt kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve 22 főt kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, továbbá vagyonvisszaszerzési céllal két nagy értékű gépkocsit, műszaki cikkeket és arany ékszereket foglaltak le. A kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható férfit a kihallgatását követően őrizetbe vették majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Szombathelyi Járásbíróság elrendelt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat vádemelési javaslattal a Vas Megyei Főügyészségnek megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában