2022.08.20. 08:53
Ittas sofőrök, szabálysértés és tizenegy baleset - Sok dolga volt a rendőröknek a vasi utakon
Két ittas sofőrrel, valamint egy vezetői engedély nélkül közlekedő sofőrrel szemben is intézkedtek a Vas megyei rendőrök az elmúlt 24 órában. Tizenegy balesetnél is helyszíneltek az egyenruhások.

Forrás: Pixabay
A rendőrök Kőszegen igazoltattak egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit. Az intézkedés során megállapították, hogy a helyi lakos nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A járőrök a 21 éves járművezetőt előállították és vele szemben – őrizetbe vétele mellett – engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt eljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság - tájékoztat hivatalos oldalán a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy 43 éves gépjárművezetőt állítottak meg az egyenruhások Szombathelyen, az Engels Frigyes utcában. Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amelyet a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt, ezért őt további mintavételre előállították. Az autóssal szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult a Szombathelyi Rendőrkapitányságon.
Celldömölkön, a Széchenyi utcában igazoltattak egy autóst a helyi rendőrök, akivel szemben felmerült a gyanú, hogy szeszes italt fogyasztott elindulása előtt. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. A helyi sofőr a vezetői engedélyét sem tudta átadni a rendőröknek, mivel azt nem tartotta magánál. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult a Celldömölki Rendőrkapitányságon.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. augusztus 19-én 5 óra és 2022. augusztus 20-án 5 óra közötti időben egy, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink kilenc, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.
A Vas megyei rendőrök napi szinten intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.