Nagy volt a riadalom

2022.09.14. 16:51

A szombathelyi rendőrség épületéből szökött meg egy férfi, a rendőrök az MMIK-ban fogták el - fotók, videó + frissítve

vaol.hu

Forrás: Horváth Balázs

17.47.: Nem megerősített információink szerint a rendőri intézkedés alól akarta kivonni magát az a férfi, aki az MMIK épületében rejtőzött el szerdán délután. Úgy tudjuk, a férfit előállították, az intézkedés közben pedig a rendőrség épületéből szökött meg, majd futott a közeli MMIK-ba, ahol elrejtőzött.

17.19.: Információnk szerint a húszas éveiben járó férfi az MMIK-ba a teraszon keresztül, a büfénél futott be. Az ott dolgozók megkérdezték tőle, miben segíthetnek, de a férfi futott tovább, akkor még azt hitték, hogy a mellékhelyiségbe. Aztán nem sokkal később megjelentek a rendőrök, akik a főbejárat kivételével az összes kijáratot lezárták, és elkezdték szisztematikusan átvizsgálni az épületet, ahol egyébként akkor nagy volt a forgalom, a szülők a gyerekeiket hozták a táncfoglakozásokra. 

 A rendőrök a gyerekek egy csoportját az épületen belül biztonságos helyre kísérték, illetve az utcára menekítették ki. A fokozott óvatosságot az is indokolta, hogy nem lehetett tudni, van-e a férfinél fegyver, miként a szándéka sem volt ismert. 

Időközben megérkezett a rendőri erősítés, rendőrmotorosok is. Egy háromfős csoport átvizsgálta azt a helyiséget, ahol korábban rádióstúdió működött. Ott, a fal és egy szekrény között találtak rá a férfira.

Az illetőt azonnal leteperték, megbilincselték, és a közeli rendőrkapitányságra vitték. 

16.51.: Egyelőre nem tudjuk, hogy miért menekült a rendőrök elől az a férfi, aki szemtanúk elmondása alapján szerdán délután rohant be a szombathelyi MMIK épületébe, ahol megpróbált elrejtőzni. A helyszínre vagy fél tucat rendőrautó és több rendőrmotor is érkezett, majd körülvették az épületet.

A rendőrök végül, úgy tudjuk, hogy a ruhatár környékén találták meg a rejtőzködő férfit, majd bilincsben hozták ki az épületből. Az esettel kapcsolatban megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában