Az ítélet nem jogerős

2022.09.13. 13:09

Balhé Szombathelyen: három embert is kiütött egy részeg férfi - Újévi tetteiért felelt a különös visszaeső

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli testi sértés bűntette, 1 rendbeli egyedi azonosítójellel visszaélés bűntette, 1 rendbeli garázdaság vétsége és 1 rendbeli rongálás vétsége miatt halmazati büntetésül 8 hónap börtönre, 1 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélt egy különös visszaeső vádlottat. Kötelezte továbbá 222.742 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Szombathelyi Törvényszék

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott ittas állapotban 2020. január 1-jén 13 óra körül Szombathelyen, a Zanati utca és a Sas utca kereszteződésénél, a járdán bort kért egy férfitől, aki nem adott neki, mire a vádlott ököllel a fején megütötte a férfit. Ezt követően a vádlott nekitámadt egy másik férfinak, megfogta a sértett ruháját és megpróbálta megütni, azonban a sértett lefogta a vádlott kezét, majd összekapaszkodva mindketten a földre estek, ahol a sértett feje a talajnak ütődött. Ezután a vádlott belekötött egy harmadik férfiba, meglökte, aki a földre esett. A bántalmazás következtében az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg a másik kettő nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el.

A vádlott aznap este, ittas állapotban Szombathelyen, a Pálya utcában parkoló Fiat Panda típusú személygépkocsi első rendszámtábláját levette, majd a gépkocsi bal oldalába többször belerúgott és lerúgta a bal oldali külső visszapillantó tükröt. Ezt követően a rendszámtáblával a négy utasajtó borítólemezét megkarcolta, a rendszámtáblát pedig összehajtotta és a hátizsákjába tette. Ekkor egy férfi rászólt a terheltre, aki a rendszámtáblát kiegyengette és a helyére visszatette, majd elfutott a helyszínről. A vádlott cselekményével 75.575 forint rongálási kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg. 

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásai alkalmasak voltak arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsenek. 

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a kiszabott szabadságvesztés enyhítésre érdekében jelentettek be fellebbezést - közöte a Szombathelyi Törvényszék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában