2022.11.23. 14:39
Fának csapódott az Audi Oszkónál, egy utas kirepült az autóból - Így döntött a bíróság
A Szombathelyi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházra és 2 év 6 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélt egy férfit, elrendelte pártfogó felügyeletét és kötelezte 394.972 forint bűnügyi költség megfizetésére.
A tényállás szerint a vádlott 2020. november 14-én 19 óra körül, éjszakai sötétségben, ködben közlekedett a 6,6 méter széles, nedves aszfaltúttesten Oszkó felől Csehi irányába egy Audi A3 típusú személygépkocsival. A személygépkocsiban utasként elöl, jobb oldalon a sértettet szállította, hátul pedig kettő utasa volt. A vádlott egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatba a kanyarodási határsebességet – a 93-99 km/óra sebességet – meghaladó, mintegy 114-123 km/óra sebességgel hajtott be, ezért az útkanyarulatot követően átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalra, majd a személygépkocsi elhagyta a szilárd útburkolatot, a 0,8 méter széles útpadkán át az árokba haladt tovább, és az út melletti szántón át az ott található fás területen egy fának csapódva nyerte el véghelyzetét.
A baleset következtében a biztonsági övét nem használó, és ezért a személygépkocsiból kirepülő sértett testszerte töréseket, zúzódásokat, bevérzéseket -nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérüléseket- szenvedett el, nála maradandó fogyatékosság keletkezett. Amennyiben a sértett a biztonsági övét használja, akkor legfeljebb súlyos, nyolc napon túl gyógyuló törései lettek volna. A személygépkocsiban hátul utazók - akik a biztonsági övüket szintén nem használták - nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedtek a baleset során. A vádlottnak ugyancsak nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérülései lettek. A vádlott járművét a forgalomból kivonták, mivel a kocsiszekrény rozsdásodása, a futómű és a fékek állapota miatt az a közúti közlekedésre alkalmatlan volt.
A baleset azért következett be, mert a vádlott a személygépkocsijával lakott területen kívül a megengedett 90 km/órát meghaladó sebességgel közlekedett, továbbá olyan járművel vett részt a közúti közlekedésben, amelynek érvényes hatósági engedélye nem volt, és amely a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek sem felelt meg. A vádlott és utasai szabályt szegtek azzal, hogy a biztonsági övvel nem rögzítették magukat.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére míg a vádlott és a védő elsődlegesen bűncselekmény elkövetésének, másodlagosan bizonyítottság hiányában való felmentés; bűnösség esetén a bűnösség alapesetben való megállapítása és a büntetés jelentős enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést - közölte a Szombathelyi Törvényszék.