A vádlottak fellebbeztek

2022.11.21. 15:46

"Gondoskodnak" a sértett családjáról - Zsarolási ügyben hozott ítéletet a Szombathelyi Járásbíróság

A Szombathelyi Járásbíróság a társtettesként elkövetett zsarolás bűntette miatt az I. rendű vádlottat 9 év, a II. rendű vádlottat 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint közügyektől eltiltásra, míg a bűnsegédként minősülő III. r. vádlottat 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

Szombathelyi Törvényszék

Forrás: VN-archív

 

A tényállás lényege szerint a sértett 2021. március közepétől a Szombathelyi Országos BV. Intézet töltötte jogerős szabadságvesztés büntetését, ahol zárkatársai voltak az I. rendű és II. rendű vádlott. Az I. rendű vádlott felszólította a sértettet, hogy menjen be vele a zárka mellékhelyiségbe, ahol közölte vele, hogy tudomása van arról, hogy a sértett olyan bűncselekmény miatt került ide, melyből sok pénze származhatott, majd hozzáfűzte, hogy mivel neki anyagi problémái vannak, ezért a sértett egymillió forintot fizessen neki, melyért cserébe gondoskodni fog a sértett védelméről, s arról is, hogy megkapja a feltétételes kedvezményt. Ugyanakkor amennyiben a sértett nem fizet, arra az esetre azzal fenyegette meg őt, hogy az ittléte során baja fog történni, pokollá teszi az életét, továbbá a sértett kint lévő családtagjainak is baja lesz ebből, mely fenyegetését azzal nyomatékosította, hogy a napokban fog szabadulni a börtönből a II. rendű vádlott, aki a sértett családjáról úgymond „gondoskodni” fog. Szavainak az I. rendű a II. rendű vádlott jelenlétében a sértett bántalmazásával is nyomatékot adott. I. rendű vádlott arra utasította a sértettet, hogy amikor a sértett másnap beszél a feleségével, neki mondja azt, hogy a pénzre baráti kölcsönként van szükség. Másnap a sértett azonban mindent elmondott skype-on a feleségének. Ezt követően az I. rendű vádlott ismét a mosdóba „invitálta” a sértettet, ahová ismét behívta II. rendű vádlottat, és a negyedik zárkatársukat is, és I. rendű vádlott azt mondta a sértettnek, hogy ha nem fizet, akkor a negyedik zárkatársuk fogja megszurkálni. Ezután II. rendű vádlott fenyegetőleg közölte a sértettel, hogy ő másnap fog szabadulni, és ha nem fizet a sértett, meg fogja keresni a sértett családját és azt is mondta, hogy kapcsolatba lesz a III. rendű vádlottal és szemrebbenés nélkül bántani fogja a sértett családját, ha erre utasítást kap feleségén keresztül I. rendű vádlottól. Az I. rendű vádlott átadta felesége, a III. rendű vádlott részére a sértettől megszerzett sértett feleségének a telefonszámát, akinek elmondta, hogy a fentiek szerint pénzhez fognak jutni a sértettől annak feleségén keresztül. A  III. rendű vádlott ezután fel is hívta a sértett feleségét, akivel megbeszélte hogy a pénzátadásra az M7-es autópálya Székesfehérvár mellett lehajtójánál fog sor kerülni, a benzinkút mellett. A sértett felesége és a III. rendű vádlott a megbeszéltek szerint találkoztak a benzinkúton, ahol összesen 1.200.000 Ft került átadásra a III. rendű vádlott részére. A sértett felesége megkérdezte, hogy most így, hogy fizettek, ugye nem fogják többé bántani a férjét, mire III. rendű vádlott közölte vele, hogy „a férjem védelme alatt áll, többet nem érheti bántódás”. Ezután III. rendű vádlott megpróbálta elhagyni a helyszínt, de a rendőrség a helyszínen elfogta őt.

A tárgyaláson hozott ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik felmentés érdekében fellebbezést jelentettek be. Az ügyészség indítványozta II. rendű vádlott letartóztatását, a bíróság ezt nem rendelte el, az ügyészség ezt a végzést megfellebbezte, így egyik döntés sem jogerős - közölte a Szombathelyi Törvényszék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában