Tárgyalás

2023.02.17. 17:20

Gersekaráti emberölés: ezt mutatta a poligráfos vizsgálat

Meghallgatták a poligráfos vizsgálatot végző szaktanácsadót pénteken: megtévesztésre utaló reakciókat tapasztalt N. Zsolt-nál. A férfi továbbra is előzetes letartóztatásban marad.

Tömböly Ágnes

Mint arról tegnap beszámoltunk: folytatódott a Szombathelyi Törvényszéken N. Zsolt tárgyalása, aki a vádirat szerint 1996 decemberében nyereségvágyból megfojtotta a 84 éves H. Sándornét, Jolán nénit Gersekaráton. Csütörtökön szakértőket hallgattak meg, péntekre pedig több tanút idézett be a bíróság. Köztük: N. Zsolt feleségét, édesapját és testvérét is. Mindannyian békés természetű emberként jellemezték közeli hozzátartozójukat, akinek soha semmilyen szenvedélye nem volt és takarékos életet élt. Két gersekaráti idős asszonyt is meghallgattak: ők korábban – még 1997 januárjában – tettek tanúvallomást a rendőrségen és a Takács-testvérekre terelték a gyanút. 

A két férfit italozó életmódja miatt is sokan ismertek a faluban, ráadásul állandó pénzzavarban voltak. Az idős tanúk hivatkozva az eltelt csaknem 30 évre (is) most úgy nyilatkoztak: nem emlékeznek az akkor történtekre. Dr. Varga Roland tanácsvezető bíró hiába olvasta fel akkori rendőrségi vallomásaikat, annak igazságtartalmát nem tudták megerősíteni, mert nem emlékeztek. Az viszont kiderült: egyik asszony gyermeke az 1990-es évek végén börtönben ült egy olyan ügy miatt, amiben az egyik Takács fiú volt a sértett. A Takács-testvérek és édesanyjuk 1997-es tanúvallomását ugyancsak felolvasták: tagadták Jolán néni kifosztását és megölését. A nyomozók később pedig egyértelműen kizárták a helyszínen talált a DNS-nyomok jóvoltából a testvérpárt a gyanúsítottak köréből – erre is felhívta a figyelmet Vassné dr. Szele Adrienn, Vas vármegyei ügyész.

© Unger Tamás
Forrás: Unger Tamás

Szünet után a poligráfos vizsgálatot elvégző szaktanácsadót, Jugné Kozár Ilonát videó-bejelentkezés során hallgatták meg. A szakember elmondta: meghatározott protokoll szerint történik a vizsgálat, ami során azt nézik: bizonyos kérdéseknél adott-e megtévesztésre utaló jeleket, vagy sem a vizsgált személy. Azokat a félelmi reakciókat figyelik, amiket nem tudunk befolyásolni. Így például a légzés-, vérnyomásváltozást és a bőrizzadást is példaként említette. N. Zsolt vizsgálatát 2021 nyarán végezte el a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon Jugné Kozár Ilona. „Maga ölte-e meg Jolán nénit? Maga rejtette-e el Jolán nénit? Tudja-e maga biztosan, hogy ki ölte meg Jolán nénit? Elhozott-e bármit Jolán néni házából, amikor megölték?” - ezekre a kérdésekre adott válasznál tapasztalt megtévesztésre utaló reakciókat a szaktanácsadó. Feszültségtesztet is alkalmazott Jugné Kozár Ilona. - Miben voltak Jolán néni értékei az eltűnéskor? – tette fel a kérdést, N. Zsolt pedig annál a papírdoboznál mutatott reakciót, amin megtalálták a DNS-ét. - Ezért mondhatjuk: a vizsgált személy felismerte az ügy szempontjából releváns tételt – hangzott el Jugné Kozár Ilonától. N. Zsolt kérdésére a szaktanácsadó kitért arra is: a poligráfos vizsgálat eredményét az ítélethozatalnál a bíró figyelembe veheti, ám az már rajta múlik. Szóba került a poligráfos vizsgálatok megbízhatóságának kérdése is.

A védőügyvéd kérte további szakértők – pszichológus és pszichiáter – meghallgatását, egyben indítványozta: N. Zsolt kerüljön bűnügyi felügyelet alá a lakóhelyén. Az indítványt dr. Varga Roland elutasította, a vádlott továbbra is előzetes letartóztatásban marad. Az emberölési ügyben a tárgyalás májusban folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában