Ítélet

2023.03.08. 17:00

8500 euró helyett közel 5 év fegyházbüntetést kapott a Kemestaródfánál lebukott embercsempész

A Körmendi Járásbíróság csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt, mint bűnszervezeti elkövetőt 4 év 6 hónap fegyházra és 9 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt egy letartóztatásban lévő ukrán férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

vaol.hu

Forrás: MW/archív

A tényállás szerint vádlott 2022 augusztus elején, előzetes megállapodás alapján, vagyoni haszonszerzés céljából egy szervezetten, több országra is kiterjedően, összehangoltan működő, háromnál több személyből álló csoport tagjaként segítséget nyújtott külföldieknek Magyarországról nyugat-európai országba való szállításában - tájékoztat az ügy részleteiről a Szombathelyi Törvényszék

A csoport tevékenységének fő irányítója egy Budapesten tartózkodó külföldi személy, akinek segítője a külföldieket szállító sofőrök beszervezését végezte, így vele került kapcsolatba vádlott is, aki a 2022. augusztus 1-jén Magyarországra történő érkezését megelőző napokban Romániában jelentkezett a csoportba szállítónak pénzkereseti céllal. A vádlott mobiltelefonos applikáción jelentkezett a személyszállítási munkára, majd ezt követően a megbízó applikáción keresztül felvette vele a kapcsolatot és megbeszélték a vádlott szerepét, feladatát, továbbá megadta a vádlottnak további személyek telefonszámát. 

A csoportban a vádlotton kívül több – eddig ismeretlen – személy is részt vett szállítóként, akikkel, valamint a megbízóval és a koordinálást végző személlyel a vádlott mobiltelefonos applikáción keresztül tartotta a kapcsolatot.

A vádlott a megbeszélés alapján 2022. augusztus 3-án a hajnali órákban megjelent Szeged környékén és egy Peugeot Expertbe 17 – magukat szír állampolgárnak valló – külföldit vett fel, akik magyarországi tartózkodási engedéllyel nem rendelkeztek. A vádlott feladata az volt, hogy a külföldieket a gépkocsijával az osztrák-magyar államhatár felé szállítsa. A vádlott a célállomás koordinátáit az alkalmazáson keresztül kapta meg megbízójától, továbbá személyenként 500 eurót – azaz összesen 8.500 eurót – kapott volna, amennyiben a külföldiek szállítását sikeresen végrehajtja.

A vádlott gépjárművel történő haladását eddig ismeretlen személy is segítette, aki előfutóként haladt a vádlott előtt azért, hogy az út során az esetleges rendőri ellenőrzéseket előre észlelve azokat a vádlottnak jelezze. A vádlott a gépjárművében úgy szállította a szíreket, hogy annak rakterében nem volt kialakított ülőfelület, biztonsági övrendszer sem, továbbá a raktér szellőztetése, levegőcseréje sem volt megoldva, az út során nehezen jutottak levegőhöz, sem étel, sem ital nem volt biztosítva a számukra, továbbá egészségügyi szükségleteik elvégzése céljából sem állt meg velük a vádlott.

2022. augusztus 3-án délután a magyar-osztrák államhatár közelében lévő Kemestaródfa külterületén a rendőrjárőr ellenőrzés alá vonta a vádlottat a szírekkel együtt.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést. A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, amelyet tudomásul vettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában