Vádemelés

2023.09.27. 09:26

Hasba szúrta unokaöccsét a vasvári férfi - Családtagok verekedtek össze Vasváron - videóval

Vaol.hu

Forrás: ugyeszseg.hu

A Vas Vármegyei Főügyészség közleményben tájékoztatta lapunkat, hogy életveszélyt okozó testi sértés bűntette, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki fiával együtt vonta felelősségre unokaöccseit egy korábbi vita miatt és a verekedés közben egyiküket hasba szúrta, míg a verekedésben részt vevő három társát (fiát és két unokaöccsét) az ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

 A vádirat szerint a férfi fia 2022 augusztusában Vasváron összevitatkozott az unokatestvérével. A vita után az apjához ment és együtt elindultak, hogy felelősségre vonják a rokonukat. Amikor az éjszakai órákban találkoztak, az unokatestvérrel együtt volt a testvére is.

A négy férfi ekkor kölcsönösen szidalmazta, majd ütlegelte és rugdalta egymást. A verekedés közben az apa elővette a zsebkését és hasba szúrta az egyik unokaöccsét, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett. A verekedésben az apa és a másik unokaöccse is nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.

 A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.

Az ügyhöz kapcsolódó videó az Ügyészség honlapján az alábbi linken megtekinthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában