Közlekedés

2025.01.13. 13:11

Egy nap alatt hárman őrizetben - Nem volt jogosítványuk

Három sofőrt vettek őrizetbe a vasi egyenruhások 24 óra leforgása alatt, mivel egyikük sem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.

Az elmúlt 24 órában az egyenruhások három olyan sofőrt is igazoltattak, akiknél megállapították, hogy nincs jogosítványuk. Egy 46 éves járművezetővel szemben Szombathelyen, egy 22 évessel Jánosházán, míg egy 23 évessel szemben a 8-as főúton intézkedtek. A 23 éves szolnoki férfi igazoltatása során a rendőrök megállapították azt is, hogy az általa vezetett tehergépkocsit a Pápai Rendőrkapitányság körözi, így azt lefoglalták. Mindhárom autóst előállították, majd a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították - közölte a rendőrség hétfőn.

A járművezetés egyik személyi feltétele a KRESZ szerint a jogszabályban meghatározott érvényes jogosítvány vagy az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes járművezetési jogosultság. Az engedéllyel nem rendelkező sofőrt őrizetbe vehetik a gyorsított bírósági eljárás időpontjáig!

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben a szabályokat betartva közlekedjenek!


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában