2025.02.14. 20:00
Letartóztatásban a csöngei és kőszegpatyi horrortanyák osztrák tulajdonosa - fotók, videó
Amennyiben bűnösnek mondják ki, állatkínzásért akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik. Egy hónapig azonban biztosan letartóztatásban marad az osztrák állatkínzó.

Forrás: Cseh Gábor
Mivel tartani lehetett a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, valamint attól, hogy megnehezíti a bizonyítási eljárást, a Sárvári Járási Ügyészség indítványára pénteken délután a Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte B. M-nek, annak az osztrák nőnek a letartóztatását, akinek telephelyein még tavaly novemberben találtak iszonyú körülményeket. A letartóztatás annál inkább is indokolt volt, mivel – ahogyan arról korábban már beszámoltunk – az osztrák szaporító először Ausztriába majd onnan Szlovéniába szökött, végül a vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancs alapján fogták el és adták át a magyar hatóságoknak.

Fotó: Cseh Gábor
Az osztrák szaporító fellebbezett a döntés ellen
- A több mint egy órán át tartó eljárás után, dr. Unger Hajnalka, a Vas Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője elmondta, a gyanúsított – aki tolmács segítségével kommunikált – fellebbezett a döntés ellen.
- Megtudtuk azt is, hogy állatkínzásért egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztést lehet kiszabni, így ha a vádat sikerül bizonyítani, ezzel kell számolnia a nőnek, és még azzal a közel 29 millió forintos állatvédelmi bírsággal, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal szabott rá ki korábban, ráadásul az állattartástól is eltiltották.
- Ami a szabadságvesztés időtartamát illeti, egyelőre csak a most elrendelt egy hónap a biztos, ám némi elégtételt már most is éreznek az Állatvédők Vasi Egyesületének képviselői, akik a bíróság épülete előtt várták meg a testület döntését. Láthatóan örültek neki, hogy nem sétálhat csak úgy el az a nő, aki kutyák százainak életét vette el, vagy tette végérvényesen tönkre.
Előzetesben az osztrák szaporító
Fotók: Cseh Gábor- Vértesi Andrea az egyesület elnöke elmondta, abban bíznak, hogy a bírósági tárgyaláson is hasonló szigorral járnak majd el vele szemben. Kiderült, a megmentett állatokat továbbra is a rendőrség őrzi és ez egészen addig így lesz ez, amíg a hatóság másképpen nem dönt. Annyit azonban lehet tudni, hogy a kutyák továbbra is igen rossz pszichikai állapotban vannak, félnek az emberektől, némi lassú javulás azonban már tapasztalható náluk. Elárulta, korábban is vettek részt szaporítótelepek felszámolásában, de ilyen sok állattal és ilyen borzasztó körülményekkel, ahol a legalapvetőbb szükségletek sem voltak biztosítva, korábban még soha nem találkoztak. Hangsúlyozták, a szóban forgó telepek nem eltitkolt létesítmények voltak, azok többsége már korábban a hatóságok látókörébe került, azonban bürokratikus és egyéb okok miatt végül nagyon sokáig nem történt semmi. Ahogyan szerintük arról sincsen szó, hogy a most előzetesbe került osztrák nő valamilyen pszichés problémával küzdene és ezért bánt ennyire rosszul az állataival. Véleményük szerint a vádlott amennyire elhanyagolta a kutyák gondozását, olyan kiválóan menedzselte eladásukat, ezt bizonyítja, hogy Ausztriában külön házat tartott fenn azért, hogy leendő vevőinek ott mutathassa be az eladásra szánt kutyákat (egyébként a legtöbb illegális szaporítónál ez a bevett módszer).

Fotó: Cseh Gábor