2025.03.24. 16:00
Zokogva kért segítséget - Harapássá fajult a szombathelyi veszekedés, a sértett zokniban menekült
A Vas Népe, 1990. március 15., csütörtöki lapszámának "A járőr jelenti" rovatában jelent meg:
**Rongálás vétsége miatt indult eljárás S. Z. szombathelyi főiskolai hallgató ellen, aki hétfőn nulla óra negyven perckor sörösüveggel bedobta a 405-ös Szakmunkásképző duplaüvegezésű ablakát. A kár tízezer forint.
** Egy lovaskocsi két hátsó kerekét lopták el a napokban — éjjel — az andrásfai tsz-majorból.
** Akkumulátort, lámpákat loptak el egy munkagépről Nemeskeresztúr határában.
** Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indult eljárás H. J. ellen, aki a Csepregi Afész felszolgálója. H. a napokban előzetes szóváltás után a csepregi 1. számú vendéglőben megütött egy embert, akinek állkapcsa tört.
** Feltörtek egy gépkocsit a napokban Bükfürdőn, a Fűzfa utca egyik hétvégi házának udvarán. Tízezer forint értékű italfélét, ruhát vitt el a még ismeretlen elkövető. Ugyanebben az időben a bükfürdői Romantic kempingben egy Volvót törtek fel, rádiós-magnót emeltek ki belőle. A Diófasor 2. alatt pedig egy hétvégi házba betörve ágyneműgarnitúrákat, lepedőket, hálózsákot, vasalót csent el valaki.
** Betörtek a lukácsházi művelődési otthonba, kétszáz forint készpénzt vittek el
**Alumínium-alkatrészeket loptak keddre virradóra Szombathelyen a Volán Vállalat bontójából A még ismeretlen tettes a kerítésen hatolt be, a kár negyedmillió forint.
** Betörtek keddre virradóra az egyik szombathelyi autószerelő műhelyébe. „Mindent elvittek” — mondta a bejelentő. A kár 150 ezer forint.
** Zokogva hívta kedd délután a rendőrséget egy szombathelyi asszony, aki nőismerősénél italozott a Szűrcsapó utcában, ismerőse rátámadt, megharapta, a sértett zokniban menekült. Ám magánindítványt nem tett, így az ügynek nem lesz folytatása.
Múltidéző
- Robbantás Sárváron: családi ház udvarára hajították a robbanószerkezetet
- Így néz ki most a pinkafői vasút megmaradt hídja
- Fotó: 25 éve került vissza a Fő térre a szombathelyi Szentháromság-szobor
- Tojástartók borították be az utat Körmend és Egyházasrádóc között
- Így változott meg Kőszeg a Jurisics vár körül