2025.04.24. 16:54
Borzalom a szomszédos vármegyében: hat nevelt gyermeket bántalmazott szexuálisan a férfi
Többrendbeli, tizenkét és tizennyolc év alatti, a hatalma, felügyelete alatt álló gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 31 éves férfival szemben, aki 2021 közepétől 2023 márciusáig a feleségénél és anyósánál mint nevelőszülőknél elhelyezett gyermekeket bántalmazta.

Forrás: Shutterstock
A vádirat szerint a Veszprém vármegyei elkövető munkahellyel nem rendelkezett, hozzátartozóinak segített a gyermekek ellátásában. A két család között szoros volt a kapcsolat, és a férfi a feleségével, valamint a nevelt és saját gyermekeivel együtt napi rendszerességgel az anyósánál tartózkodott, a gyermekeket reggel onnan vitték óvodába, iskolába és csak este mentek haza. Ezeken a gyermekeken később szexuális erőszakos cselekményeket hajtott végre – írja a veol.hu a Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye alapján.
A férfi a gyermekekkel rendszeresen kiabált, ezért tartottak tőle, de a megalapozott gyanú szerint a két nő is durván viselkedett velük, és nevelési eszközként napi szinten alkalmaztak lelki, fizikai erőszakot, ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomozás van ellenük folyamatban.
A vádlott ilyen körülmények között, a mindennapi együttlétek folytán a közte és a két családnál nevelkedett kiskorúak között kialakult hatalmi kapcsolatot, a felügyeletére bízott sértettek kiszolgáltatottságát kihasználva összesen hat gyermek sérelmére követett el szexuális cselekményeket.
További részletek a veol.hu cikkében.