Késsel támadt feleségére

2025.04.04. 18:49

Szökésben a feleséggyilkos: egymilliót fizetnek a nyomravezetőnek

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyomravezetői díjat tűzött ki Gál János megtalálása érdekében.

Szökésben a feleséggyilkos: egymilliót fizetnek a nyomravezetőnek

Illusztráció!

Forrás: MW/archív

Fotó: Kuklis István

Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára is felkerült a szökésben lévő hajdúböszörményi feleséggyilkos - számolt be róla a haon.hu. A portál úgy tudja, friss fejlemény az ügyben, hogy már díjat is adnak annak, aki segít kézre keríteni Gál Jánost. A hajdú-bihari rendőrség április 4-én tette közzé a felhívást. A nyomozás adatai szerint a 43 éves férfi 2024. szeptember 11-én este Hajdúböszörményben egy késsel megszúrta a feleségét és az anyósát. A 32 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette. Az 55 éves anyját a mentősök kórházba szállították. Gál János a bűncselekményt követően elmenekült a helyszínről, és magával vitte feleségével közös gyereküket. A rendőrök a 4 éves kisfiút a férfi egyik ismerősénél sértetlenül megtalálták, az apát továbbra is nagy erőkkel keresik – foglalják össze a történteket.

Gál János a gyanú szerint szeptember 11-én ölti meg a feleségét, A hajdúböszörményi feleséggyilkos Európa legkeresettebb bűnözői között van.
Gál János a gyanú szerint szeptember 11-én ölti meg a feleségét, a hajdúböszörményi feleséggyilkos Európa legkeresettebb bűnözői között van.
Forrás: eumostwanted.eu

Nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a feleséggyilkosra

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. 

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével, tartózkodási helyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető kézre keríthető, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti - írja a Hajdú-Bihar vármegyei hírportál. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Gál Jánost felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információja van, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), illetve tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyen hívható, 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívón! A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában