Ellopták

2025.04.30. 08:21

Többtízmilliót érő Ferrari 348TB tűnt el Ausztriában – A híres Lugner családé volt egykor a ritkaság

Rémálommá vált egy 52 éves alsó-ausztriai férfi autórajongó álma. Ismeretlen tettesek ellopták a garázsából a legalább 70 ezer euró értékű, ikonikus Ferrari 348 TB sportkocsiját.

Roman G. tavaly váltotta valóra régi álmát, amikor kemény munkával összegyűjtött pénzéből megvásárolta a jellegzetes Ferrari-vörös sportkocsit. Csak egy héttel a lopás előtt kapott rá osztrák rendszámot, és nemrég esett át egy nagyobb szervizen is. A mostani eset számára olyan, mint egy rossz akciófilm, csak éppen a saját életében. Az eset Wiener Neudorfban történt április 24-én, azóta is hiába keresi a tulajdonos az olasz ritkaság Ferrari 348TB-t - írja a Kurier.

Az ellopott Ferrari 348TB
Az ellopott Ferrari 348TB
Forrás: Facebook

Ferrari 348TB

A férfi meggyőződése, hogy a tettesek célzottan dolgoztak. A mélygarázs, ahol az autó állt, zárva volt, akárcsak maga a Ferrari. A garázsban ráadásul négy másik Ferrari is parkolt, de a tolvajok kifejezetten az övét vitték el. Alig maradtak le egy még nagyobb fogásról. Az autó értékét 70 és 100 ezer euró közé becsüli a tulajdonos (~28-40 millió Ft).

Roman G. azonnal riasztotta a rendőrséget, és a közösségi médiában is közzétett egy felhívást, tanúk segítségét kérve. Azóta hárman is jelentkeztek. Az egyik tanú szerdán, április 25-én látta kihajtani a Ferrarit a garázsból, egy másik nem sokkal később Biedermannsdorfban észlelte. A harmadik tanú pedig másnap reggel (április 26-án) vélni látta a sportkocsit egy bosnyák rendszámú autószállító tréleren az A2-es autópályán, Bécsújhely közelében, Graz irányába tartva.

A Ferrari-tulajdonosok közössége is összefogott, hogy segítsen Roman G.-nek megtalálni az autócsodát. Kiderült, hogy a most ellopott Ferrari 348 TB-nek különleges előélete van: korábban Franz K. nevű úriemberé volt, aki a tavaly elhunyt híres osztrák építési vállalkozó és médiafigura, Richard Lugner családjától vásárolta meg. Elképzelhető, hogy maga a milliárdos is ült a volán mögött.

Roman G. nem adja fel a reményt, hogy megtalálja az autót. Bár az olasz sportkocsi feltűnő, és lopottként van nyilvántartva a Ferrarinál, ami megnehezíti az esetleges továbbértékesítését, a tulajdonos bosszúsága óriási. Csak utólag tudta meg ugyanis, hogy a bérelt garázsból a közelmúltban már loptak, többek között egy drága Ducati motort is. A rendőrség megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben, hasonló, friss esetekről azonban nincs tudomásuk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában