Vádemelés

2025.06.16. 08:15

Idegesítette a gyermek sírása - A kéthetes csecsemőt többször megrázta, bedobta a kiságyba a szívtelen vasi anya

A Vas Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a nő többször annyira megrázta gyermekét, hogy a csecsemő életveszélyes állapotba került.

A Vas Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vádirat szerint 2024 áprilisában a két hetes gyermekét napokon keresztül bántalmazta. A vádlottat idegesítette a gyermek sírása, ezért legalább három alkalommal, közepes erővel megrázta, melynek során a csecsemő feje előre-hátra, illetve jobbra-balra csapódott. A nő több alkalommal befogta a síró gyermek száját, valamint pelenkázás közben leszorította a lábát. Az is előfordult, hogy a csecsemőt bedobta a kiságyba, a fejét pedig belenyomta a matracba - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.  

Idegesítette a gyermek sírása
Idegesítette a gyermek sírása - A babát a kiságyba is bedobta az anya
Fotó: New Africa / Forrás:  Shutterstock

A kisebb sérülések mellett a kiskorú sértett koponyájában a rázások következtében bevérzések alakultak ki, az ún. megrázott csecsemő szindróma következtében életveszélyes állapotba került és maradandó neurológiai károsodást szenvedett el. A gyermeknél a súlyosabb következmény elmaradása annak volt köszönhető, hogy a vádlott őt orvoshoz vitte, ahol gyors és szakszerű ellátásban részesült.  

 A Vas Vármegyei Főügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt az apával szemben is vádat emelt, aki – a vád szerint – a kiskorú bántalmazását észlelte ugyan, de nem akadályozta meg a nő gyermeke felé irányuló erőszakos magatartását, nem fordult orvoshoz vagy a védőnőhöz, és nem kért segítséget a gyermekvédelmi hatóságtól sem. A férfi ezzel a kiskorú sértett testi és értelmi fejlődését veszélyeztette.  

 A főügyészség a nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, a férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés és bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől eltiltás kiszabását indítványozta, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Az ügyészség mindkét vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetését is kezdeményezte.  

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.

Idegesítette a gyermek sírása - Elsőként számoltunk be az esetről

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrségre 2024. április 9-én a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházból érkezett bejelentés arról, hogy egy csecsemőt szállítottak be hozzájuk, akin feltehetően bántalmazásból származó sérülési nyomok láthatók.

A nyomozók a beszerzett információk alapján gyanúsítottként hallgatták ki a gyermek édesanyját, aki ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség miatt indult eljárás. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja az esetet és a sérülések keletkezésének körülményeit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában