2025.06.27. 07:00
Az osztrák ügyészség szerint maffiamódszerrel loptak ruhákat a magyar eladók
A két magyar férfi nem tagadja, az elmúlt hónapokban több doboznyi ruhát loptak el a burgenlandi Pándorfalu (Parndorf működő) ruházati outlet egyik üzletéből. De azon meglepődtek, hogy az osztrák ügyészség szerint maffiamódszerrel, azaz üzletszerűen, bűnszervezetben hajtották volna végre a bűncselekményt.
Július 28-án két magyar fiatal férfi áll a kismartoni (Eisenstadt) bíróság elé. Az ügy előzménye, hogy a parndorfi ruházati outletből, alkalmanként egy-egy doboznyi ruházati terméket, nadrágot, inget, zoknit, szoknyát nem tették ki az eladótérbe, hanem azt egyenesen az autójukba tették. Majd az így megszerzett márkás termékeket jutányos áron a családtagok, az ismerősök között értékesítették. A gyanúsítottakat dr. Ujvárosi Veronika képviseli. A bécsi ügyvéd adott részletes tájékoztatást egy egyszerűnek tűnő, de a végén szövevényessé terebélyesedő, az osztrák ügyészség szerint maffiamódszerre hajazó ügyről.

Forrás: Shutterstock
- A bűnelkövetést tényét a fiatalok sem vitatják, készek a kicsivel több mint ötezer eurónyi kár megtérítését – kezdte dr. Ujvárosi Veronika. - Az ausztriai ügyészség az ottani büntető törvénykönyv 128. paragrafusára, és a súlyosbító tényezőkre hivatkozik. Mivel az okozott kár értéke meghaladja az 5000 eurót, így mindenképpen meg kell tartani a büntetőtárgyalást: a pénzbüntetés kiszabása nem lehetséges, a büntetési tétel maximuma három év. A bíróságnak ugyanakkor joga van felfüggesztett büntetés kiszabására. Ez utóbbiban bízunk. Már csak azért is mert védenceim beismerő vallomást tettek, és mint már említettük, készek minden kárt megfizetni.
A magyarok helyzetét azonban nehezíti, hogy az ügyészség közben az ausztriai BTK 130-as paragrafusra is hivatkozik. Szerintük üzletszerűen, bűnszövetkezetben követték el a bűncselekményt. Több doboznyi árut vittek és haszonszerzés volt a cél. Alapesetben 1-3 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Mivel az értékhatár túllépte az 5000 eurót, 5 évre is emelkedhet a büntetési tétel.
Ügyvédként most az az egyik feladatom, hogy felkészítsem a fiatalokat arra, hogy a saját szavaikkal mondják el a történteket
– folytatta dr. Ujvárosi Veronika.
Ezt egyébként a bíróság is elvárja.
Adódik a kérdés ha a márkás, sokszor nagy értékű termékeket kínáló outlet tele van kamerával, biztonsági személyzettel, miért csak most tűnt fel a lopás ténye? Dr. Ujvárosi Veronika erre is megadta a választ.
- Azokban a boltokban, ahol a neves márkák, jelentős értékű termékeit árusítják, kamerarendszer mellett biztonsági őrök figyelik a vásárlókat és a személyzetet – tette hozzá. - A többi üzletekben az eladók feladata mindez, illetve a kijáratnál lévő kapu jelez, ha valaki olyan dolgot szeretne kivinni, amit előzetesen nem fizetett ki. Az ausztriai törvények szerint, azonban bizonyos helyeket – ebédlő, mosdók, magánterek - nem lehet kamerával megfigyelni, illetve videófelvételt készíteni. A két fiatal egymástól függetlenül úgy határozott, kihasználják ezt a helyzetet. A tulajdonos a közelmúltban azonban úgy döntött, kibővíti a kamerarendszert, a felvételeket visszanézték, és ekkor jöttek rá a lopásra. A magyarokat azonnal elbocsátották, feljelentették őket a rendőrségen.
Maffiamódszer?
A történetnek azonban itt még koránt sincs vége. A rendőrségi nyomozás során egy újabb szál is felmerült. Ugyanabban az időben, egy sokkal profibb és szervezettebb magyar elkövetői kör ugyancsak ugyanazokat a termékeket árulta a magyar közösségi-, illetve egyéb internetes kereskedelmi oldalakon. A nyomozók gyanították, a két fiatal is ehhez a körhöz tartozik. Miközben ők a kihallgatásuk során elmondták, az üzletből alkalmanként vitték el a ruhás dobozokat, és a termékeket szűk körben értékesítették.
A nyár közepén kezdődő perben dr. Ujvárosi Veronika feladata lesz felmutatni azt is, hogy a ténylegesen ellopott termékek nem ugyanazok, amelyeket a már említett banda árult.