Helyi kék hírek

2025.06.09. 08:28

Nemzetközi embercsempész-hálózatra csaptak le Bécsben

Az embercsempészbandára az osztrák főváros ügyészségének parancsára bécsi lakóhelyükön csapott le összehangolt művelettel a Szövetségi Bűnügyi Hivatal és a stájer tartományi rendőrség május 27-én. A rajtaütés során a nyomozók számos bizonyítékot, köztük készpénzt, arany ékszereket, gyémántokat, mobiltelefonokat, tableteket és laptopokat foglaltak le. Az osztrák belügyminisztérium közlése szerint a hat, 21 és 54 év közötti férfi, akit letartóztattak, egy hierarchikusan működő szervezet tagjai voltak. 

A hálózat legalacsonyabb szintjét többségükben román és moldovai állampolgárok alkották. Egy korábban elítélt román embercsempész vallomása szerint azt, aki több embercsempésző akcióban részt vett, mint ő is, később "előléptették", és például az akciók járműveinek szervezéséért és biztosításáért lett felelős. A csempész azt is elmondta, hogy a bűnszervezettel szerzett pénzt franciaországi és romániai ingatlanok vásárlására tudta fordítani. Az embercsempész-hálózat május 27-én letartóztatott tagjai a legmagasabb szervezeti szinten dolgoztak. Elsősorban afganisztáni kapcsolataikat felhasználva a balkáni útvonalon, Afganisztánból Törökország, Bulgária, Görögország, Szerbia, Románia, Magyarország érintésével szervezték emberek Ausztriába csempészését. 

Egy-egy akció ára az útvonaltól és az időtartamtól függően 10-20 ezer euró (4-8 millió forint) volt. Gerhard Karner osztrák belügyminiszter közleményében kiemelte, hogy bár a letartóztatások száma csökkent, az osztrák hatóságok továbbra is nagy erőkkel, következetesen küzdenek a csempészmaffia ellen. Hozzáfűzte, hogy ebben a küzdelemben döntő szerepe van a nemzetközi együttműködésnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában