Tragédia

2025.06.16. 18:45

Palatinus haláleset: eljárást indított a rendőrség

Ahogy arról korábban portálunkon beszámoltunk, tragédia történt szombaton a budapesti Palatinus strandon. Az egyik medencénél egy hatéves kislány vesztette életét. A gyermeknek percekre nyoma veszett a strand egyik medencéjében, mikor rátaláltak, megkezdték az újraélesztést. Elsőként a vízimentők, majd a mentők küzdöttek a kislány életéért, de már nem tudták megmenteni.

tragédia történt szombaton a budapesti Palatinus strandon
Tragédia történt szombaton a budapesti Palatinus strandon.
Forrás: Bors

Tragédia a Palatinus-strandon

A Bors szerint egyeseknek úgy tűnhetett, hogy a kislány halála nem érintette meg az édesanyját. Egy darabig rezignáltan állt a közelben, majd leült a medencét szegélyező kőre. Volt, aki próbált vele szót érteni, de válaszolni nem tudott a kérdésekre. 

Amikor kislányát próbálták újraéleszteni, egy ideig ő is ott volt gyermeke mellett, majd az ott lévők legnagyobb döbbenetére, elsétált onnan.

 Később időnként visszatért, majd ismét távozott és közben mindenkivel ordibált, akiről úgy gondolta, hogy esetleg megörökítheti a drámai pillanatokat. 

A portál beszámolója szerint a jelenlévők többen is úgy vélték, valószínűleg sokkot kaphatott a történtek miatt.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, valamint a rendőrség is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette: kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást. A Borsonline szerint a gyermek felügyelet nélkül maradhatott egy időre, ezalatt tűnt el a vízben.

További részletek a Borsonline cikkében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában