Legszebb konyhakertek

2017.09.19. 10:00

Legszebb konyhakert díjas lett a felsőcsatári család

Különdíjat kapott a felsőcsatári Pomper család „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program idei versenyében. A díjról tanúskodó oklevelet Kratochvill Attila polgármester adta át.

Csatári László

A tavalyi nevezés még nem hozott kézzelfogható eredményt, az idén azonban jelentős sikert tudhat magáénak Felsőcsatár faluközössége, miután a Pomper család kertje különdíjas lett az országos versenyben.

Az idei az ötödik év, amikor meghirdették a Karcagról elindult s mindmáig onnan irányított országos programot. Rekord született a nevezéseknél, 2017-ben összesen 366 hazai, illetve erdélyi település csatlakozott a mozgalomhoz. Felsőcsatár jelentkezését is elfogadták, ahonnan a Pomper család nevében Pomper Lászlóné Erika nevezett a versenybe. Ami lényegében a tavasszal kezdődött és tart még most is, hiszen az országos díjakra feltüntetett családoknak, közösségeknek még ezután adják át a legmagasabb kitüntetéseket.

Pomperék zöldséges zártkert kategóriában indultak. Az első kertszemlét júniusban, a másodikat pedig egy hónappal később tartotta a zsűri. Ennek során rengeteg fotó készült a különféle kultúrákról – Pomperéknél ötvennél több különféle növényt gondoznak. Az értékelésnél a többi között szempont volt az is, hogy hányan művelik a kertet, alkalmaznak-e vetésforgót, milyen vetőmagot használnak, milyen tápanyag-utánpótlást alkalmaznak, hogyan gondoskodnak az öntözésről, a növényvédelemről. Kiderült, hogy a benevezett felsőcsatári kert rovar- és madárbarát, ahol a fűszernövényeknek is kitüntetett figyelem jut. Mindezeket a pályázónak fotókkal is kellett dokumentálni.

Pomperék több száz kertművelővel versenyeztek szerte az országban. Ennek lett az eredménye a különdíj, ami nagyon komoly elismerésnek számít a kis vasi falu számára. Az oklevelet a helyi zsűri elnöke, Kratochvill Attila polgármester adta át Pomper Lászlónénak.

Ezek is érdekelhetik