program

2017.09.23. 21:47

Nemzetiségi nap a Vasi Skanzenben

Népi mesterségek, zenés, táncos produkciók színesítették a napot.

Pungor Csaba

Tamburások, énekkarosok, néptáncosok is színpadra léptek a 14. Szombathelyi Nemzetiségi Napon, amelynek a Vasi Skanzen adott otthon szombat délután. A kísérőprogramok pedig legalább annyira érdekesek és színvonalasak voltak. Lehetőség volt ékszert készíteni színezett száraztésztából és szívószálból. A lányok pedig fakanalas babáért álltak sorban, illetve papírvirágot hajtogattak a kézművest is készíthettünk, illetve papírvirágot is hajtogathattak a népi mesterségek sátrában. Horvát, német, roma és szlovén nemzetiségi csoportok műsorai színesítették a rendezvényt, amelynek idén volt egy fontos évfordulója. 15 évvel ezelőtt épült meg a Vasi Skanzenben a szlovén ház. Ennek apropójából ünnepi műsorral lépett színpadra a Magyarországi Szlovének Szövetsége Szlovén Nyugdíjas Néptánccsoportja. A megnyitót követően beszédet mondott Robert Kojc, Szlovénia Kormánya Határon túli Szlovének Hivatala titkára, majd a nemzetiségi önkormányzatok elnökei és elnök asszonya osztotta meg ünnepi gondolatait. Ezt követően léptek színpadra gyerekek, majd a felnőttek, hogy remek és színes műsorukkal kápráztassák el a közönséget.

-Már a 14. alkalommal rendeztük meg a Szombathelyi Nemzetiségi Napot – mondta Mukicsné Kozár Mária, a Szlovén Önkormányzat elnök asszonya. Minden évben más rendezi meg ezt a programot, idén mi kerültünk sorra. Érdemes megemlíteni, hogy erre a napra készültek a fellépők, és itt lehetőségük van bemutatkozni, illetve általuk bepillantást nyerhettünk egymás kultúrájába. Ez a nap azért is fontos, hogy a hagyományokat őrizzük.

A Vasi Skanzen területén igazi családias hangulat volt és mindenki megtalálta az önmagának leginkább tetsző elfoglaltságot. Ezért biztosra vehetjük, hogy jövőre is megrendezik a nemzetiségi napot, akkor már tizenötödik alkalommal.

 

A cikkhez tartozó kiemelt fotó csak illusztráció, melynek forrása archívumunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában