Ikervár

2017.10.02. 07:00

Szürettel, mesemondással kötötték össze a hagyományos ikertalálkozót

Majdnem egy évtizede tartanak ikertalálkozót a településen. Mesemondás, szüreti felvonulás, nótaszó cifrázták a szombati programokat.

Tóth Kata

Idén 24 ikerpár regisztrált előzetesen: karon ülő gyerekek dupla babakocsiban, egyendzsekis és -frizurás kiskamasz lányok, egymástól külsőre megkülönböztethető, mégis láthatóan elválaszthatatlan középkorú és nyugdíjas ikrek, rajtuk kívül helyiek, környékbeliek is kíváncsiak voltak a sorban kilencedik ikertalálkozóra. Három biztos lábra állították a szervezők a művelődési ház udvarán tartott rendezvényt: szüreti vigadalommal kötötték össze, és Benedek Elek születésnapján, egyben a magyar népmese napján arra kérték az iker-vendégeket: mondjanak mesét a színpadon. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron megyében ment leginkább híre a találkozónak, de fogadtak vendéget a szervezők a fővárosból is. Jókedvű, mesélős, nótázós nap kerekedett.

Azt mondják, a külső hasonlóságon túl nagyon erős a lelki kötődésük, sőt a rezdüléseik is azonosak. Azt is, hogy számukra a magány ismeretlen fogalom. Mindenkinek a szeme megakad az ikreken, hát még ha majdnem 25 párt talál belőlük. Az ikervári művelődési ház udvarán – kis túlzással – mindenkiből kettőt láttunk szombaton délután. A kilencedik ikertalálkozót tartották a településen, idén a népmese köré szervezték és szüreti vigadalommal, felvonulással, vacsorával és csűrdöngölővel színesítették. Vasból, Zalából, Győr-Moson-Sopron megyéből, sőt még a fővárosból is érkeztek ikrek: babák, kisiskolások, felnőttek. Sok helyit, környékbelit is odacsalogattak a színpadi produkciók, a simogató őszi idő és a kondérban főtt babgulyás illata. Déváról két vendéget fogadtak az ikerváriak. Fehér Ferenc polgármester elárulta, néhány éve jótékonysági akciót indítottak egy ottani magyar iskola támogatására. Múlt hétvégén ikervári küldöttség járt Déván, az ikertalálkozóra visszahívták vendéglátóikat. Nagyobb ikerrendezvénnyel rukkolnának elő, tervük, hogy bővítsék a találkozót, erről is szólt a polgármester. A Rocky Dilly celldömölki és ikervári rock n’ roll csoport mutatkozott be elsőként a színpadon, majd Pásti József, a művelődési ház igazgatója terelte egybe a megjelent ikreket. Ikerindulók írására, mesemondásra buzdította őket és arra: mutassák meg, milyen sziámi terméseket gyűjtöttek. Gerbert Judit, a mesefolyam moderátora szerzőtársával, Szabó Krisztinával szórakoztatta a közönséget.

1947 augusztus 20-án születtek a Rábapatyon élő Barbalics ikrek – Lajos és István –, négy évvel utánuk újabb ikerpár érkezett a családba: Gyula és Mária. Eddig minden találkozóra elmentek a 70, valamint 66 éves ikrek, most sem hagyták ki a rendezvényt. Elárulták: a szüleiktől szigorú, vallásos, de szeretetteli nevelést kaptak, ez tartja össze őket. Gyerekkoruk óta fogják egymás kezét. Évtizedekkel fiatalabb ikerpárok is voltak a rendezvényen: Ligeti Ákos és Lilla kétpetéjű ikrek, szeptember 20-án voltak egyévesek, az édesapjuk, Ligeti Gábor pedig éppen az ikertalálkozó napján 45. A kicsik csak első látásra hasonlítanak, másodikra cseppet sem. Különbözik a habitusuk is: Ákos nyugodt, türelmes, Lilla kapitányalkat, vezéregyéniség. Most már látványosan ragaszkodnak egymáshoz, nyúlnak egymás keze felé – ezt mesélték róluk a szüleik, akik most benne vannak a feladatok sűrűjében, ami a gyereknevelést illeti.

A budapesti Fekete Adrienn és Melinda az interneten olvastak az ikertalálkozóról. A Hungary’s Got Talentből ismert 33 éves nők egypetéjű ikrek, együtt és mondhatni szimbiózisban élnek. Nagyon hasonló az életútjuk. A mesterképzést kivéve mindig ugyanazokba az iskolákba jártak. 27 évesen döntöttek úgy: „elválnak”, más-más egyetemen tanulnak tovább, de azt mondják, nem sült el jól a dolog. Nagy nehezen elvégezték a képzést, de a végén már nehezen aludtak éjszakánként a másik közelsége nélkül, szorongásos rohamok törtek rájuk. Most újra összeköltöztek, szemben a szüleikkel. Gyakran megfordulnak ikres rendezvényeken, ilyenkor rokonlelkekkel találkozhatnak, ezt mondták. Idén is megválasztották a találkozó ikerarcait: a szombathelyi Takács Dánielnek és Takács Benedeknek gratuláltak a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában