Czeglédy-ügy

2017.10.27. 20:04

A kormány segítséget ígér a Czeglédy-ügy károsultjainak

BUDAPEST Szimpla lopási ügy, amit a Gyurcsány Ferenc-hez közel álló, általa foglalkoztatott Czeglédy Csaba és társai elkövettek – hangsúlyozta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

os

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Fotó: MTI / Kovács Attila

A minisztertől a csütörtök késő délutáni Kormányinfó sajtótájékoztatóján érdeklődtünk, lát-e esélyt arra, hogy megkaphatják járandóságukat azok a diákok és nyugdíjasok, akiknek a június óta előzetes letartóztatásban lévő, 3,3 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabához köthető cégek tartoznak. Kiderült ugyanis, hogy az általuk működtetett iskolaszövetkezetek nemcsak mintegy diákok, hanem nyugdíjasok munkájának ellenértékét sem fizették ki. Ez ügyben dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője dr. Gulyás Gergellyel, a Fidesz frakcióvezetőjével és Bóna Zoltán országgyűlési képviselővel együtt nemrég rendkívüli kárrendezésével kapcsolatos határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, kérve az érintettek közvetlen kártalanítását. Lázár János elmondta: a kormány-ülés foglalkozott a benyújtott javaslattal és támogatta azt. A kormány szeretne segítséget nyújtani mindazoknak a diákoknak, akik az országgyűlési képviselőkhöz és általuk a kormányhoz fordultak, mert a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő cége megkárosította őket. Azt még meg kell vizsgálni, hogy a hírek szerint nyugdíjasok is kárt szenvedhettek-e ebben a szövevényes bűnügyben.

- Még nem tudjuk, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatása pontosan hogyan történt. Amennyiben velük szemben is bűncselekményt követtek el, a kormány őket is kárpótolni fogja – jelentette ki. Megkérdeztük, hogy mit gondol arról, hogy eközben az ellenzék politikai bosszúhadjáratként definiálja a Czeglédy Csabával kapcsolatos nyomozást. Lázár János lapunk kérdésére elmondta: – Az ellenzék kérdezze meg a diákokat, mit gondolnak arról, hogy ellopták a pénzüket... Mi azt tudjuk, hogy nem véletlenül vannak több mint tizenöten előzetes letartóztásban vagy eljárás alatt. Azt is tudjuk, hogy az ügy főszereplője Gyurcsány Ferenc megbízottja és közvetlen barátja.

A sajtótájékoztató végén Lázár János hangsúlyozta: – Nem tudjuk, hogy hol van az ellopott pénz, mindenféle színes sztorik keringenek vagyonról, széfben talált aranyrudakról. Meglátjuk, hogy a büntetőügy a végén milyen jogérvényesítésre ad lehetőséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában