Helyi közélet

2017.10.30. 08:00

Mindenszentek tiszteletére építettek templomot

FEISZT GYÖRGY

A templomot a 18. századi katolikus hívek rendbe hozták a török pusztítás után Fotó: Szendi Péter

Vasvár felől Bérbaltavár felé közeledve, egy festői domb tetején, sírok között tűnik fel a kisbéri temető ravatalozója. Kissé hihetetlenül hangzik, de a jellegzetes stílusjegyeket nem mutató kis épület hat és fél évszázados múltra tekinthet vissza. Béri János vasvármegyei nemes és fiai 1371-ben vették birtokba a hegyháti Dorog nevű földet, és egy év múltán XI. Gergely pápától már engedélyt kaptak, hogy ott mindenszentek tiszteletére templomot építhessenek.

Fotó: Szendi Péter

Az egyházfő ólombullával hitelesített oklevele megtalálható a Szombathelyi Levéltár okmányai között. A 14. századi templom mellett fokozatosan épült ki a középkori oklevelekben azután Egyházasdorog néven említett falu. A virágzásnak indult kis hegyháti települést azonban másfél évszázad múltán Szulejmán szultán 1532-ben Bécs ostromára indult, de csak Kőszegig jutott hadai más falvakkal együtt felégették. Az akkor elpusztult Egyházasdorogot a 16. századi írások már egyszer sem említik, ami azt bizonyítja, hogy nem telepítették újra.

A templomot a 18. századi katolikus hívek rendbe hozták a török pusztítás után Fotó: Szendi Péter

A török kiűzése után, 1698-ban Kazó főesperes – számba véve 150 év pusztításait – az egykori egyházasdorogi épületet így írta le: „... a templom Kisbér falutól északra körülbelül három stádiumra, erdei rémekkel teli erdőben van. Régi katolikusok építették, csak düledező falai, boltíves szentélye és csonka tornya látszik.”

A templomot a 18. századi katolikus hívek rendbe hozták, és a körülötte kialakított temetőt használatba vették. Ez onnan tudható, hogy az 1756-os Batthyány-féle kánoni vizitációban már Baltavár filiájaként olvashatunk róla, és 1857-ben Fülöp és Jakab apostolok tiszteletére szentelve Kisbér templomaként említik. Bérbaltavárt és Hegyhátkisbért 1935-ben egyesítették. A település kisbéri részén, a művészettörténeti leírás szerint, a 19-20. század fordulóján új templom épült, a temetkezések azonban továbbra is a falu régi temetőjében folytak, és a középkori alapokon álló hajdani kis templomot 1923-ban ravatalozóvá alakítva máig használják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában