Lecsófőzés

2017.10.07. 12:59

Mindent bele! – Ínycsiklandó ételek készültek Bükön!

Délelőtt 10 órakor kezdődött Bükön a Szent Mihály-napi forgatag, amelynek legnagyobb közösségi eseménye a lecsófőző verseny.

Kovács Ágnes

Ezekben a percekben is zajlik a megmérettetés, 10 csapat kondérjában rotyog a lecsó. Az isteni fogáshoz vásári komédiák, bábszínházi előadás is jár. Este pedig a Sok-Szín-Pad Színházi Társulat gondoskodik a jó hangulatról.

 

Bükön évek óta hagyományőrző programokkal emlékeznek meg Szent Mihály napjáról. Az eddig megszokott több napos eseményt ezúttal halkabban ünnepeli a város. Bük civil szervezetei töltötték meg már kora délelőtt a Művelődési Ház előtti teret. A civil forgatag legnagyobb közösségi eseménye a délelőtt kezdődő lecsófőző verseny, melyen 10 csapat készít hagyományos vagy különleges lecsót. Előbbibe paprika, paradicsom, tojás, zsír és kolbász kerülhet, míg utóbbiba ezeken felül bármi! Akár nokedli, rizs, csirkehús és tejföl is! A civilek főztjét bárki megkóstolhatja. Ha sietnek, még odaérhetnek az eredményhirdetésre! Fél három körül kiderül, ki főz a legjobban Bükön. A kóstolás ingyenes, érdemes a fürdőváros felé venni az irányt. Este 6 órától pedig az idén tízéves Sok-Szín-Pad Színházi Társulat jubileumi produkcióját, A helység kalapácsa című előadást nézheti meg a nagyérdemű!

 

Címkék#lecsó#Bük

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában