SZOMBATHELY

2017.10.27. 11:00

Szombathelyi közgyűlés- Kutatóközpont épül, alakul a Sportliget

Huszonnégy napirendi pontot tárgyalt tegnap a közgyűlés, ötöt zárt ülésen. Szó volt a városháza felújításáról, a vásárcsarnok átépítéséről és a bárányhimlő elleni védőoltásról is.

Kánya Dóra

Az októberi közgyűlés első perceiben Ifj. Szarka Zoltán mondott köszönetet azért az erkölcsi és anyagi támogatásért, amelyet a város édesapja temetésével kapcsolatban nyújtott. Dr. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, Szarka Zoltán halála a szombathelyiek közös vesztesége, mindig emlékezni kell rá. Húsz napirendipont-javaslat érkezett, egyet sem szavazott meg a közgyűlés. Az első téma a Gothard-kastély 1,8 milliárd forintos fejlesztése volt. Dr. Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szerint abból a pénzből parkolóhelyeket, utakat kellene rendbe tenni. Dr. Puskás Tivadar elmondta: a Modern Városok Program koncepcionális fejlesztés, korábban nem volt erre lehetőség. Dr. Takátsné dr. Tenki Mária (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet, hogy a kastély rendezvénycentrum, kutatóközpont is lesz. A javaslatot elfogadták. kd

 

- 1,6 milliárd forintos fejlesztés a szombathelyi vásárcsarnok felújítása, modernizálása. Húsvét előtt nem állnak neki a beruházásnak, így állapodtak meg a bérlőkkel – mondta Illés Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármester. Másfél év alatt, több ütemben újítják fel. A többség megszavazta a javaslatot. Dr. Nemény András szerint hiba, hogy kikerült a lakásprogram a tervek közül, önkormányzati bérlakásprogram kellene – reagált a város további fejlesztési programjára, amit harmadik napirendi pontként tárgyaltak. Dr. Puskás Tivadar polgármester emlékeztetett: egy terv megvalósításánál figyelembe kell venni, hogy sok időt vesz el a tervezés és a közbeszerzési eljárás. Dr. Kecskés László (Fidesz-KDNP) örült, hogy mindenki egyetértett azzal, hogy a Dolgozók útja – Kárpáti Kelemen utca összekötésével új hidat építenek. A mostani Liget utcai hídból pedig gyalogos vagy kerékpáros közlekedésre alkalmas átjárót kellene csinálni, amivel csökkenne a forgalom a Csónakázótó körül. Balassa Péter (Jobbik) felvetette, hogy az 500 millió forint elég lesz-e a víztorony felújítására. Illés Károly elmondta: bíznak abban, hogy ennyiből megvalósítható a fejlesztés. A napirendi pontot megszavazták.

Litkei Tamás építész a fel-újítás előtt álló Sportliget látványterveit ismertette. Elmondta: az engedélyek és a tervek is megvannak. A rendelkezésre álló költségkeretet nem lépték túl, ki lehet írni közbeszerzést. Egyebek között hozzátette: a sportpályák mellett több parkolóhely lesz, építenek öltözőket, klubházat, kiszolgálóépületet. Jövő tavasszal kezdődhet az építkezés. Balassa Péter szerint az egyik pályának műfüvesnek kell lennie, nem csak salakosnak. Dr. Kecskés László, a körzet képviselőjeként elmondta: a város zöld szíve ezzel még népszerűbb lehet. Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) hozzáfűzte: később szombathelyi kötődésű sportoló ikonokról lehetne majd elnevezni a pályákat. A közgyűlés megszavazta. A bárányhimlő elleni védőoltás 14 millió forintos támogatását egyöntetűen jó ötletnek tartották a képviselők. Dr. Kecskés László, az egészségügyi bizottság elnöke elmondta: az egy- és kétéves gyerekeknél a leggyakoribb a bárányhimlő. A 2017. július 1-je után született gyerekek kapják meg a védőoltásokat. A segítés városában ismét léptünk egyet előre – fogalmazott a képviselő. Nem újítják fel a városházát, legalábbis mostanában nem. A korábban bemutatott terv megvalósítása nem férne bele a költségkeretbe, kétszer annyiba kerülne. Dr. Puskás Tivadar szerint fedezetet kellene szerezni. – Nem elvetni kívánjuk a városháza felújítását, de a jelenlegi 500 millió forintba nem fér bele – tette hozzá. Dr. Ipkovich György támogatná, hogy az energetikai korszerűsítés attól még történjen meg, de a szakértők szerint erre nincs lehetőség. Hogy mikor és mennyiből újul meg az épület, még nem tudni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában