ünnep az őrségben

2017.10.14. 18:25

Utat adtak át és pótolták a falunapot Kercaszomoron

Nemcsak felújították, a nyári vihar miatt már renoválták is a kercaszomori útszakaszt, amelynek ünnepélyes átadóját tartották szombaton. A falunapot is most pótolták a kercaszomoriak.

Pusztai Krisztina

Kettős finanszírozásból készült el az út – hallhatták az átadó résztvevői.

– Hárommillió forintot kapott a kormánytól az adósságkonszolidációra nem szoruló önkormányzatok kiegészítő támogatásából Kercaszomor, ebből valósult meg a belterületi rész, amely egy 160 méteres szakasz. A további, összesen 600 méteres szakaszt az önkormányzat saját forrásból állta, ez 4,2 millió forintba került – ismertette Kapornaky Sándor, Kercaszomor polgármestere.

Az út már augusztus elején elkészült, de az avatót a viharos időjárás miatt nem tudták megtartani, sőt. A viharok miatt napokig nem volt villany, elmaradt a falunap is, és az új útra rádőlt egy vadgesztenyefa. Aztán nagy mennyiségű csapadék hullott az Őrségre, belvíz ellen kellett védekezni – és renoválni a felújított útszakaszt. A hétvégi ünnepség résztvevői azonban nem panaszkodhattak az időjárásra. Verőfényes napsütésben vághatta át a szalagot Szijártó László, a Vas Megyei Önkormányzat Területi Tervezési- és Területfejlesztési Bizottságának elnöke, a polgármester, és a kivitelezők.

 

Szijártó László kiemelte: a beruházás nagyban köszönhető V. Németh Zsolt államtitkárnak, a térség országgyűlési képviselőjének, aki hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen.

– A kercaszomoriak most már méltó körülmények között tudják megközelíteni a temető, hiszen a református templom mellett a temető felé vezet az út – ezt is kiemelte a bizottság elnöke.

– Fontos, hogy komfortossá tegyük a kistelepüléseken élők életét – hangsúlyozta.

– Úgy tartja a mondás, hogy a jó Isten, amikor megteremtette az Őrséget, és meglátta, hogy milyen szép lett, hozzáteremtette a világot – zárta beszédét Szijártó László.

Az elkészült útszakaszt Ozsváth Imre, a Kercaszomori Református Egyházközség lelkésze áldotta meg. Az ünnepség után „pótfalunapot” tartottak a településen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában