Generációk iskolája

2017.11.20. 07:00

KDG – Tömegek ünnepelték a 100 . évfordulót

Nagyszabású gálaműsorral, emléktábla-avatóval és egy kiállítással ünnepelte meg a Kanizsai Dorottya Gimnázium alapításának százéves évfordulóját.

Pusztai Krisztina, Budai Dávid

Köszöntők sora és tucatnyi műsorszám emelte a fényét annak a díszünnepélynek, amelyet a sportházban tartottak szombaton délelőtt, a Kanizsai Dorottya Gimnázium százéves évfordulója alkalmából. A csordultig telt lelátón csupa jelenlegi és egykori KDG-s ült. Először egy ötperces kisfilmben régi fotók segítségével elevenítették fel a gimnázium múltját. – Száz évvel ezelőtt a nagy háború legvéresebb ütközeteinek közepette leánygimnázium kezdte meg működését Szombathelyen. Ezek a falak két háborút, különböző társadalmi rendszereket, rengeteg örömöt és bánatot láttak, és védték, védik ma is az alapvető értékeket – mondta köszöntőjében Fodor István tankerületi igazgató. – Vigyék tovább a kanizsais szellemiséget, hangsúlyozta dr. Puskás Tivadar polgármester, beszédét pedig egy Szent-Györgyi Albert idézettel zárta: Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.

Fotó: Hornyák Emőke

Hagyomány és innováció

Ezt követően a polgármester, Szombathely városának emléklapját adományozta Módos Tibornak, az iskola igazgatójának, aki beszédében végigvette az iskola elmúlt száz évét. Megjegyezte: a gimnázium csak az 1964/65-ös tanévtől lett koedukált, de jól látszik, milyen erősek a hagyományok, hiszen most is a lányok vannak többségben az iskolában.

Fotó: Hornyák Emőke

Dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: soha senki nem ülhet a babérjain, a hagyomány és az innováció egészséges aránya viszi előre az oktatást. Az iskola azt nyújtja, amire valóban igény van, járja azt az utat, amelyben hisz, és ettől nem hagyja magát soha eltéríteni.

A beszédek után az iskola kórusa Schiller Örömódájával indította a műsort, amelyben táncosok, szavalók, énekesek váltották egymást több mint egy órán keresztül. A fellépők mind-mind az iskola jelenlegi vagy egykori diákjai voltak. A latin táncok mellett éppúgy megfért egy vers Kosztolányitól, mint az Imagine dallamára énekelt Egy gondolat bánt engemet című Petőfi-vers. Volt dal Whitney Houstontól és a Ponyvaregényből, de elhangzott a Valahol Európában, sőt a We are the world is, és ahogyan száz évvel ezelőtt bizonyára gyertyákkal világítottak volna, most telefonjaikat emelték magasba a KDG-sek.

Fotó: Hornyák Emőke

25 éves Kanizsai Dorottya Gimnázium Baráti Kör

A kétórás gálát követően délután már az iskola falai között folytatódott az ünnepség. A 25 éves Kanizsai Dorottya Gimnázium Baráti Kör tartotta nyilvános ünnepi közgyűlését és emléktábla-avatást.

Itt, aki lemaradt volna, megtekinthette a százéves gimnázium pénteken nyílt iskolatörténeti kiállítását. A tárlat egy visszatekintéssel indul az intézmény földszintjén, a korabeli sajtót felhasználva tablókon mutatják be az iskola alakulását, majd két emeleten keresztül a gimnázium elmúlt száz évét ismerhetik meg a látogatók. Régi könyvek, fotók, naplók, bizonyítványok, egykori iskolai egyenruhák kalauzolnak minket vissza a múltba. Képeken ballagások, szalagavatók, jubileumi ünnepségek, versenyek egy-egy pillanatát láthatjuk. Az iskolát is érintő II. világháborúról is megemlékeznek. Interaktív elemeket is találunk, akár egy tételt is húzhatunk, igazi élmény, ha valaki meg tudja oldani a feladatot, de névjegykártyát is választhatunk, a név alapján pedig kideríthetjük, hogy az illető milyen eredménnyel végzett.

A kiállítás anyagát a gimnázium két egykori diákja, Kelbert Krisztina történész, muzeológus, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum történettudományi osztályának vezetője és Simon Ádám történész állította össze. A tárlatot Lendvai Ferenc tanácsnok nyitotta meg, aki nemcsak az iskola tanulója, de később tanára is volt.

– A kiállítás legyen tisztelgés minden volt tanár, diák és itt dolgozó előtt, akik szívükben mindig KDG-sek maradtak. Legyen ez a tárlat példa a gimnáziumba járó tanulóknak, irányítsa őket a jövőben, és tartsa őket mindig a helyes úton – mondta köszöntőjében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában